Érdekes egy hét volt az előző, azt meg kell hagyni...

A kaposvári verseny után hétfőn jöttünk csak haza, így azt a napot még pihenéssel töltöttem, de kedden már jó ötletnek tűnt úszni egy rövidebbet átmozgató jelleggel. Meglepő módon tényleg rövidebb is lett az úszás, merthogy rettenet sokan voltak az usziban, és úgy fél óra után meguntam kerülgetni az embereket.

Szerdán már futottam, jól is esett, és a csütörtöki pihenőnap után pénteken meglepő könnyedséggel toltam le egy 30km bicikli + 8 km futás brick edzést, amit eredetileg nem is nagyon terveztem. Élveztem hogy visznek a lábaim, lendületesen ment a tekerés és a futás kifejezetten jól esett ismét. Ennek már úgy gyanúsnak kellett volna lenni.

Szombaton családi program volt, aztán vasárnap délelőtt még segítettem Tesómnak, aztán délután otthon ülve arra gondoltam hogy csak biciklizek egy 40-45 km-es etapot, ameddig Nóra alszik. Így utólag azt mondom, hogy ez volt a hét leghülyébb ötlete :).

Ahogy kiléptem a házból éreztem hogy pusztulat meleg van (szerintem kb. 33 fok), és amikor a levegő ilyen meleg akkor az aszfalt erre még rá tud tenni egy tízest gond nélkül. Sebaj, majd hűt a menetszél, így felpattantam a nyeregbe és nekivágtam a szokásos köreimnek.

Valahol 17 km körül kezdtem érezni hogy bár nem megyek rossz tempót (28 km/h körül ezen a kanyargós sokat fékezős pályán általában okénak szoktam érezni magam), de valami nem az igazi. Persze néztem az órát, láttam hogy jó időket megyek, a pulzusom a hőség ellenére meglepően alacsony volt (113 átlag, 135 max), de valahogy nem volt komfortos a dolog.

Otthon zuhany és nyújtás, aztán 5 perccel később azt éreztem hogy a lábaim nem tartanak meg, és azonnal el tudnék aludni. Érdekes érzés volt; gyakorlatilag a kaposvári verseny, az egész heti komoly munkahelyi stressz és a feleslegesen túltolt edzéshét egyben jött ki rajtam nulla másodperc alatt. El is mentem aludni fél 10kor :D.

Ami ezt a hetet meg a következőket illeti:

A héten egy közepesebb programot terveztem magamnak, amiben lesz félmaraton futás is (Panoráma virtuális) újra, illetve két közepes biciklis session és két úszás is. Muszáj utóbbit letolni, merthogy lejár az uszoda bérletem, és jövő héten nyaralni megyünk :), nem hagynám már bent a dolgot.

A soron következő megmérettetés pedig a legendás tatai olimpiai táv lesz, idén a változatosság jegyében megint új bicikli pályával. Nem tudom miért érzi amúgy a szervezőcsapat kötelességének hogy az útvonalon variáljon, de a sok rövid kör után a tavalyi két hosszabb szerintem teljesen oké volt, most viszont lesz egy hosszú amiben emelkedő is van nem is kevés. Mielőtt félreértene bárki: nincsen bajom az emelkedővel (sőt :)), de teljesen összehasonlíthatatlan lesz az olimpiai távon ment eredményem a tavalyival és az az előttivel így.

Úszáson nagy extrát ismét nem várok magamtól, legyen meg, aztán a biciklit megpróbálom megküldeni egy picit jobban (tavalyi 32-es átlagot ezen a pályán is hoznom kellene), a futás pedig a szokásos 45 perc körüli 10km-re van számolva. Nem gondolom hogy jelen állapotomban valami vadító időt fogok menni, de nem is ez a cél, hanem csak hogy lendületben és versenyrutinban maradjak a szeptemberi Balatonmanig. Ami szokás szerint ki tud majd ba.ni velünk az az időjárás; eddig kétszer indultam ezen a versenyen és kétszer áztam szarrá; és kétlem hogy a hőmérséklet alacsonyabb lesz a mostaninál.

Szóval kalandra és versenyre fel :)!

Két dolgon gondolkodtam hosszan, mielőtt írni kezdtem; az egyik az alcím (nem egy sokatmondó valami lett), a másik pedig az, hogy jó-e hogy ma írok erről a versenyről, nem néhány nappal később, mikor az emlékek már leülepednek picit. Ma úgy vagyok mint aki rettenet berúgott este, és reggel próbálja magát darabokból összelapátolni... 40 körül a verseny utáni fáradtság már nem ugyanaz mint 20 évesen. Node lássuk hogy is történt a hétvége.

Szombaton mentünk le Kaposvárra, illetve egészen pontosan Kaposszerdahelyre, egy nagyon tündéri kis faluba, ahol szuper vendéglátóink voltak. Miután tavaly elmaradt, így idén sort kerítettünk Kaposvár belvárosának megnézésére, illetve ettünk egy jót az egyik helyi étteremben is. Este a szokásos csomag átnézés, aztán nyomás aludni, hogy a vasárnapi versenyre kipihent legyek.

Június 28-án aztán felvirradt a nagy nap; kelés hatkor, csomagok újra átnézése, reggeli, pakolás, rohangálás, idegeskedés - szóval minden ami a verseny előtti reggelhez tartozik. 7-től nyitott a versenyközpont és a depó, mi pedig 7:15-kor parkoltuk le az autót, miután sikerült elnézni egyel a versenyparkolót, és tévedésből a strandnál raktuk le a kocsit elsőre.

Ahogy a depóban tettem-vettem már kezdett múlni az idegeskedés, és átadta a helyét a szokásos verseny előtti drukknak, ami mindig jó jel. Úgy éreztem hogy minden felszerelés a helyén van, innen már csak rajtam és a körülményeken múlik majd a teljesítés. Apropó körülmények: már reggel 8 körül fejbecsapósan meleg volt, és az előrejelzések igazi pokoli hőséget ígértek a verseny teljes idejére. Nóra folyamatosan mondogatta, hogy a biciklin és a futáson is hűtsem magam amennyire lehet, mert megfő a fejem, ha nem teszem.

9-kor aztán elstartolt a mezőny, én a szokásos kényelmes úszással a csoport végén tempóztam, és nagyjából egyenletes sebességet tartva abszolváltam az első 1900 méterét a versenynek. Az óra 44:20-at mutatott mikor a stégről elkezdtem futni a depó felé, ami bár picit gyengébb volt a tavalyinál, de nem a legrosszabb úszásom középtávon. Sisak és felső fel, egy energiaszelet gyors elfogyasztása aztán már szaladtam is ki a biciklipályára.

Az időfutam bringát vittem magammal annak ellenére, hogy a tavalyi emlékeim alapján tisztában voltam azzal, hogy van emelkedő a pályán bőven. Arra is emlékeztem viszont, hogy egy kivételével az emelkedők nem meredekek, azaz akár még jól is járhatok azzal, hogy aero testhelyzetben ülök a biciklin felfele is. Ez elég jól bejött; a tavalyihoz képest 9 perccel mentem gyorsabbat. Az első kört nagyon megtoltam, a második picit gyengébb lett, a harmadikban pedig tudatosan vettem már vissza, hogy a futásra készítsem kicsit a lábaimat. Tavaly ugyanezzel a taktikával próbálkoztam, és most így két verseny után tudom mondani, hogy kb. értelmetlen volt, merthogy a futás nem ezen múlt.

Az utolsó 21 (gyakorlatilag 21,6) km maga volt a pokol, és ezt nem szeretném szebben megfogalmazni. Az hogy meleg volt az egy dolog, de hogy tele volt emelkedővel a futópálya az gyilkos kombinációt eredményezett a hőséggel együtt. Az eredeti terv az volt hogy az első két kört séta nélkül teljesítsem, de ez ott dőlt meg ahogy az első emelkedőn megpróbáltam felfutni... Ott úgy el is engedtem a dolgot és inkább arra a taktikára álltam át, hogy emelkedőn gyors gyaloglás, lejtőn és síkon futás ami sikerül. Közben folyamatos hűtés, ivás, locsolás, ami valamennyit segített, de később már inkább rontott a helyzeten. Flander Marcinál olvastam egyszer azt, hogy túlfrissítette magát, és én is így jártam most; a cipőmben már állt a víz kb. a gyomromban meg lötyögött a folyadék, és nem mentem semmivel sem jobbat, mintha fele ennyit locsolok magamra.

Az utolsó kör előtt azt számoltam hogy nagyjából 34 perc alatt kell futnom ahhoz, hogy a 6 órán belüli idő meglegyen, és végül ez szerencsére sikerült is; 5:57:30-as idővel futottam át a célkapun, ahol biztos a felhőtlen örömnek kellett volna következnie, nem pedig a "végre vége" hangulatnak... sajnos utóbbi jött most, de ez ilyen hosszú verseny után benne van.

Ami a pozitívumokat illeti: a bicikli nagyon jól ment, éreztem hogy a sok felkészülés megtette hatását. Az hogy bejöttem 6 óra alá szintén olyan ami régi álom volt.

Ami meg a negatívum: képtelen vagyok a futásomat összerakni ebben a melegben ilyen fos pályán. A tavalyi futópályán szerintem meglett volna az 5:50 körüli idő is, de ott vasárnap azokon az emelkedőkön képtelen voltam ennél többet kipréselni magamból, ami jól mutatja, hogy nem megfelelő a futás készülésem, még akkor sem, ha jóval többet teszek bele km-ben mint tavaly. Úgyhogy ezen dolgozni kell.

Végezetül a szokásos köszönet rovat: Nóra első, második és mindegyik helyen a legnagyobb támasz nekem; nélküle ez a verseny (se) tudott volna végigmenni. Rajta kívül köszönet illeti Lórit a felkészülés végén adott tippekért, Miklóst a bringa technikai felkészítéséért, Nórit (kollegámat :)) a frissítés összerakásáért, Pistit az úszásban nyújtott segítségért, Csillát a fizikai felkészítésemért, Lippit mert mindig támogat mentálisan és persze az összes szervezőt azért, hogy tető alá hozták az év legjobb hangulatú versenyét. Szóval KÖSZÖNÖM!

Most jön egy lazább és egy erősebb hét, aztán folyt köv Tatán, Olimpiai távon!

Kevesebb mint két hét van hátra az ExtremeMan113-ig, ami két dolgot jelent: az egyik hogy nagyon célegyenesben van az edzésprogram, a másik hogy érdemes átgondolni, hogy mire is lehetek képes a jelenlegi formám alapján idén. Nyilván borzasztó sok múlik majd azon, hogy milyen fizikai és szellemi állapotban leszek, milyen lesz az idő (hőmérséklet, víz hőfoka, szél erőssége, eső, stb.), de azért van a fejemben egy elképzelés, ami alapján neki szeretnék vágni a dolognak.

Először az edzésről: az elmúlt hetet közepesen hajtottam meg, mivel egy edzést el kellett hagynom. Nagyon hosszan vacilláltam, de végül a pénteki 45 km bicikli helyett a pilismaróti kempingben sörözést választottam, azzal a felkiáltással, hogy ezért cserébe a szombat-vasárnapi edzéseket összevonom szombatra, és csinálok egy igazán kemény napot. Ez végül olyannyira sikerült, hogy már 8:30-kor a Margitszigeten futottam a Virtuális Vivicitta félmaratont a pokolbéli hőségben. Az 1:41:17-es idő önmagában nem egy nagy szám (tudok ennél sokkal jobbat is), viszont zsákkal a hátamon a 32 fokban és kegyetlen párában ennél jobbat nem tudtam. Utána haza, gyors öltözés, és irány a bringapálya!

A környéken levő szokásos kört tekertem le 15-ször azaz összesen 65 km-t teljesítettem az egyre forróbb aszfalton. A karjaim szarrá égtek, a lábaim nagyon fájtak, de végül 27-es átlagot tekerve abszolváltam az edzés második részét, pontosan 5 perccel azelőtt, hogy leszakadt volna az Ég ahogy volt. Túl a fájdalmon annak rohadtul örültem hogy az új kerekek ennyire jól be vannak állítva; a kerámia csapágyak halkan teszik a dolgukat, a Pirelli P-Zero Velo TT gumik pedig stabilak és gyorsak.

A hétre már csak egy kemény túra maradt; szombaton 29 km-es terepfutás lesz a program Tamással közösen; na az még kalandos lesz. A cél nyilván az, hogy ne sérüljek meg, maradjak egyben a 28-i főversenyre!

Ami pedig az elvárásokat illeti:

Reálisan nézve és extrém körülményekre nem számítva terveztem meg, hogy hogyan kellene végigmenni az idei első középtávon.

Úszni nem tanultam meg jobban mint tavaly, úgyhogy azzal számolok hogy nagyjából 45-47 percet fog igénybe venni a Deseda tóban való vergődés. Tavaly 43 perc volt az időm, most ennél gyengébbre számítok, mert hidegebb a víz, és szerintem a tömeg is nagyobb lesz (még ha rolling rajtot terveznek akkor is). A depón tervezek némi javulást, így 50-52 percnél fogok elindulni a biciklire.

A tavalyi 3:06-os biciklis időt idén is tarthatónak érzem. A fő cél továbbra is az, hogy úgy tekerjem végig a 90 km-t hogy ne érjen baleset (se esés, se defekt), illetve hogy a frissítést jól hajtsam végre. A szokásos 45 percenkénti kajálás a terv, és minden 30 km-en 700 ml víz. Az emelkedőkön mérsékelt wattok, lejtőn pedig 40 körüli csapatás tud menni. Nagy kockázatot nem szabad vállalni, mert jön utána az a 21 km ami tavaly is többet kivett belőlem a kelleténél.

A futásom tavaly 2 óra körül volt, ezt idén mindenképpen szeretném lejjebb tolni. Év végén már tudtam 1:48-as félmaratont futni féltávon, de várhatóan jóval melegebb lesz és emelkedő is van a pályában, így úgy számolom, hogy 1:50 és 1:55 közötti idő lehet a realitás. A cél hogy olyan későn sétáljak bele amilyen későn csak lehet, mert általában ott kezdődik a szenvedés ahol megállok. Ha összejön az 1:55 körüli fm, és az első két számban csak annyit hozok amit tervezek, akkor meglehet a 6 órán belüli idő.

Mik lehetnek a buktatók? Kb. bármi! Hideg, meleg, szél, eső, defekt, más technikai gondok mint külső körülmények, és persze a szokásos frissítésbeli balfaszkodások mint belső faktor. Utóbbit nyilván igyekszem kikerülni majd.

Hogy felkészültnek érzem-e magam? A helyes válasz erre hogy sosem lehet az ember eléggé felkészült egy ekkora táv teljesítésére. Több mint 170 óra edzés van mögöttem idén, hogy ez mire lesz elég az majd ott kiderül.

Az idei év kicsit nehézkesebb a hosszú országúti tekerések szempontjából, miután nem járunk át Szerbiába (zömében ott edzettem tavaly), de gondoltam ne engedjük el a hosszútávú felkészülésnek ezt a részét sem, így a google maps-on összeraktam magamnak egy útvonalat és neki is vágtam.

A terv az volt, hogy Martonvásárból indulok, majd Baracskánál "dobok egy jobbost" és Válon keresztül Felcsútig megyek, majd utána Csákváron keresztül egy kis kör Gánt felé, és vissza Lovasberény-Velence-Baracska-Martonvásár úton teljesítem a végét a távnak. Előzetes mérés alapján 100-105 km-re számoltam a dolgot, kb. 3,5 órás időtartammal (belekalkulálva az eltévedést, kajaszünetet, miegymást).

Eredeti elképzelés szerint a kollegámmal mentem volna, viszont ő lemondta a dolgot, így aztán reggel 9:40-kor egyedül ráncigáltam ki a biciklimet az autóból Martonvásárban. Eleinte bicikliúton haladtam, majd a városhatárt elhagyva Baracskáig a hetes úton mentem tovább. Az aszfalt minősége helyenként oké, helyenként véleményes, de alapvetően rendben volt. Kellemesen bemelegítve fordultam rá a Vál felé vezető útra, és innen Felcsútig 31 km/h átlaggal haladtam nagyon alacsony forgalom mellett. A Nap csodásan sütött, remekül éreztem magam.

Felcsút után Csákvár felé vettem az irányt, ami az első nehézséget jelentette a túrában. A Vértesboglárig terjedő szakaszon ugyanis a forgalom is durva volt, és volt pár emelkedő is. Utóbbi önmagában engem nem zavar, viszont a nagy forgalommal és vacak útminőséggel kombinálva nem volt a legkellemesebb része a napomnak. Boglár után elfogyott a forgalom, és Csákvárig kellemes tempóban haladtam tovább.

A legjobb része az útnak ezután jött: Csákváron ugyanis Oroszlány felé indultam tovább, hogy Gántra eljussak. Kanyargós-dombos utakon haladtam, és nagyon élveztem ezt a részt annak ellenére is, hogy itt már erősen "befűtöttek", és kezdett borzasztó melegem lenni. Gánton megálltam enni, majd a zámolyi körforgalomig közepesen erős szélben tekertem tovább. Itt kezdtem érezni hogy a légmozgás még kibabrálhat velem; egy-egy ponton már nagyon komoly wattokat kellett hajtani, hogy tartsam a tempót amit kijelöltem magamnak.

Csákvárig vissza közepesen vacak utakon haladtam, majd a településen belül újabb kanyart vettem, és elindultam Lovasberény felé. Erről a szakaszról azt kell tudni, hogy az útminőség erősen "pávés" azaz igen vacak, viszont cserébe a nyílt pusztán kell átvágni, ami széljárás szempontjából nem a legjobb. Nagyon komolyan megküzdöttem, és ez volt az egyetlen része a szombati túrának, ahol a 42mm-es peremű kerék nehézségeket okozott. Többször is bele-belekapott az oldal-szembeszél, és 200watton tekerve is 22-es átlagot tudtam csak menni.

Lovasberényben megálltam vizet felvenni, majd az elágazásnál Kápolnásnyék felé fordultam, és egy 10%-os emelkedő leküzdése után Velencéig tekertem tovább. Ott rövid ivószünet, majd némi falun belüli eltévedés következett, hogy aztán a 7-es úton (és néha a bicikliúton ahol ugye van) folytassam a biciklizést. Nem kicsit volt halálfélelmem a 7esen, borzasztó sz.r ott menni.

Az utolsó pár km már arról szólt hogy Baracskát elhagyva jussak vissza Martonvásárba. Ott még megálltam a barátaimat meglátogatni, akiknek nagyon hálás vagyok itt is, hogy kisegítettek vízzel amibe be tudtam keverni a nálam levő izotóniás port.

Összességében mindenkinek ajánlom ezt a környéket aki szeretne egy hosszút karikázni igazán szép helyeken! Gánt és környéke volt az abszolút top pontja az útnak, de a többi is gyönyörű. Legközelebb talán annyival fogom módosítani, hogy Baracskáról indulok, és visszafele nem Kápolnásnyék felé megyek, hanem Lovasberényből Alcsútdobozig megyek, és onnan vissza az eredeti útvonalon.

Ha tehetitek, nézzétek meg Ti is!

Kicsit eltűntem, de ennek több oka is volt. Az egyik, hogy tartottam egy nagyon pihenős pihenőhetet, a másik pedig hogy munka fronton is eléggé sűrű napjaim voltak, és írni már nem annyira maradt időm és erőm sem.

Az elmúlt két hétben azért jött jó hír, méghozzá az, hogy mind Kaposvár mind pedig Tata készen áll a verseny megrendezésére, így június 28 és július 18 két olyan dátum, amikor valós körülmények között lehet megmutatni, hogy a sok edzésmunka mire elég.

Egyrészt óriási köszönet a szervezőknek hogy ezt összehozzák, másrészt pedig le a kalappal a bátorságuk előtt, hogy meg merik rendezni a versenyeket. Egy ponton túl én már kezdtem elengedni teljes egészében ezt a szezont, de láthatóan még van aki ragaszkodik ahhoz, hogy megpróbáljunk normális életet élni. Érdekes mondjuk, hogy a somorjai középtávot simán lemondták erre az évre, úgyhogy az majd a következő szezon főversenye lehet, ha úgy alakul az életem.

Mikor kihirdették hogy lesz Extrememan113 elég sokan kétségbe estek hogy jaj hogy állnak az edzéssel, de szerencsére én nem tartoztam közéjük, merthogy továbbra is úgy készülök mintha teljesen normális év lenne. A visszatérésem az uszodába is egész jól sikerült; bár a Pistivel közös edzések nincsenek, de igyekszem heti 3-3,5 km körül teljesíteni, hogy visszaszerezzem a lendületet.

Biciklin meglehetősen sok időt töltöttem mostanában, ami meg is felel az előzetesen az év elején tervezett programnak. A cél ugye az volt hogy a téli hónapok elsősorban futásról és görgőről szóljanak, majd ahogy jön a tavasz és a nyár eleje, úgy tevődjön át a hangsúly a bringára és a kinti edzésekre. Az elmúlt héten már közel 180 km-t teljesítettem, mindet kint ráadásul, úgyhogy szokom a hosszú tekeréseket, és mellette azért megvan a heti 30-40 km közötti futás is. Őszintén szólva engem is meglep, hogy mennyivel nagyobb volument teljesítek idén mint tavaly...

A formaidőzítésről pedig: csináltam egy nagyon vékony hetet hogy picit pihenjek, majd aztán az elmúlt héten teljesítettem az idei leghosszabb hétnapos szakaszt. Több mint 11 óra felkészülés, hosszú biciklikkel és terepfutással is megspékelve. Sikerült az Intersport Virtuális Tókerülésen 65km-es távon egy korosztályos ezüstöt is elhozni, úgyhogy erős hét - jó eredmények kombináció megvan.

Ami a versenyig hátralevő heteket illeti: ezen a héten inkább úszás-futás dominancia lesz, merthogy elég vacak időt mondanak csütörtökig, és ez a két edzésfajta ilyenkor is jól teljesíthető. Hétvégén egy Vivicitta virtuális félmaraton azért belefér majd, a hétvégi hosszú futás keretében. Jövő héten már inkább a rövid úszás + közepes bicikli lesz hangsúlyos, illetve van egy 29 km-es hosszú futás elmaradásom, de mivel azt terepen kell teljesíteni, inkább lesz kirándulás mint tényleges megterhelő futás.

A 28-al záródó hétvége pedig... nos az lesz az igazi erőpróba :).

A héten még tervezek majd egy posztot a szombati bringatúráról, főleg az útvonal miatt :).

Elkezdtem írni ezt a posztot arról hogy megyeget a készülés meg mi fog történni várhatóan a következő hetekben, aztán rájöttem, hogy igaziból nem is ezt szeretném kihangsúlyozni, hanem azt a sok klassz dolgot ami történt velem az elmúlt hetekben, és vagy a magánéletemhez vagy a sportoláshoz köthetők.

Volt pár komolyabb leülésem ugye mentálisan azzal kapcsolatban, hogy van-e egyáltalán értelme készülni versenyre vagy nincsen, meg hogy mi várható itt, meg stb. aztán egy ponton sikerült ezt egész jól elengedni, és átfordult abba az edzés, hogy egyszerűen óra/watt/km nézése helyett inkább próbálom igazán jól érezni magam mozgás közben.

Lehet erre mondani hogy minek sportolni ha az ember nem szereti, de erre mindig azt szoktam válaszolni, hogy szerintem nincsen a világon olyan ember aki versenyre készülés közben minden egyes edzését ugyanannyira lelkesen csinálja és ugyanúgy élvezi. Nekem is vannak jobb és rosszabb napjaim, és nagy szerencse, hogy mostanában a jóból van több úgy, hogy ez amúgy az elvégzett munka rovására nem megy.

Egyrészt visszatértem úszni, ami mindenképpen klassz dolog, bármennyire is sokan járnak most az usziba és bármennyire is unalmas oda-vissza nyomni a hosszokat, kifejezetten élvezem, hogy újra csinálhatom. Sokszor mondom hogy utálok úszni és ez a triatlon legrosszabb része (tudom, váltsak duatlonra), de a COVID megtanított arra, hogy próbáljam a jó dolgokat meglátni az edzés ezen részében. Gyakorlom a hátúszást ahogy Pisti instruált, és úgy saccolom hogy még nagyjából 8-10 km kell a vízben ahhoz hogy újra teljesen komfortos legyek vele.

Futásban kicsit visszább vettem a tempót, igyekszem koncentráltan de egyben felszabadultan csinálni az edzéseket, és újra résztávozom is. Hétvégén pedig teljesítettem úgy a Riska Virtuális félmaratont, hogy kifejezetten könnyedén, nem sietve, 1:39:34-es (magamhoz képest nem túl jó) eredménnyel végeztem. Nem az idő a fontos itt, hanem hogy ez olyan 21 km volt amit végig nagyon élveztem, jól esett, nem volt holtpont. Nem emlékszem mikor volt ilyen félmaratonom...

A bicikli... na az meg a legjobb ami történt velem mostanában. Múlt hét péntekre megbeszéltük Lippivel hogy lemegyünk a Tisza-tó körül tekerni egyet. Mikor odaértem láttam az üzenetet tőle, hogy családi okok miatt mégsem tud jönni... mondom az klassz. Egy darabig ácsorogtam a parkolóban hogy mi legyen, aztán mivel a bicikli nálam volt, kajával pedig fel voltam tankolva úgy voltam vele, hogy akkor nekivágok egyedül. Végül több mint 100 km-t tekertem (28,1-es átlaggal a meglehetősen nagy szélben), nagyon szép helyeken, csendben és nyugalomban. Kellett ez.

Szóval mit mondjak? Azt rebesgetik hogy aug 15 előtt megindul a versenyszezon ami tök jó hír. A felkészülésem a terv szerint halad, sőt talán jobban is áll mint vártam, és edzés közben igazán jól érzem magam a bőrömben. Kell ennél több? Nem hiszem.

Tényszerűen az azért látszik, hogy sokkal jobb erőben vagyok mint azt gondoltam magamról; az edzésmunka kezd beérni végre rendesen. Fejben és fizikálisan is összeszedett vagyok, úgy érzem hogy ha elindul a szezon akkor képes leszek a tavalyinál jobb szinten versenyezni majd.

Most azt várom, hogy reálisan aug közepén meglehet az olimpiai távú OB Tatán, aztán jöhet Somorja (Szlovákia addigra csak feloldja a korlátozást), és a szeptember lesz igazán erős. Addig még az állóképességemen igyekszem kicsit csavarni, illetve kicsit dimbes-dombos helyeken is tekerni, hogy az emelkedős skilljeim javuljanak bringán.

Fura ezt leírni, de lehet hogy pont a COVID miatti lelassulás amire szükségem volt mentálisan. Durva...

Sok sorstársamhoz hasonlóan én is nap mint nap nézem a híreket a facebookon a különböző versenyszervező csoportoknál és eseményeknél, és várom hogy végre jöjjön valamilyen hír. Nézem, hogy vajon tolják-e, húzzák-e, elmarad-e, átrakják másik évre, vagy úgy egyáltalán, hogy mi fog történni, mert ezt egyelőre senki nem tudja.

A lifeisbetterifyoutri blog szerzőjével írtunk pont pár sort arról instagramon, hogy jelen állás szerint augusztus végétől szeptember végéig kb. minden hétvégén triatlonozni fogunk, hogy aztán október elejétől november közepéig minden hétvégén futás, és utána kb. az összeesés következik majd.

A saját versenynaptáram egyelőre úgy néz ki, hogy augusztus 16-án Somorján kezdem a hivatalos triatlon szezont, amennyiben a határ addigra karanténmentesen megnyit. Fix pontnak tűnik még a szeptember 6-i Balatonman Kenese középtáv és a szeptember 20-i bledi Challenge futam, amit remélhetőleg már tényleg meg lehet tartani.

Erős bizonytalanság övezi viszont a másik három kiszemelt versenyt: Tata, Kaposvár és leginkább Keszthely vonatkozásában semmilyen biztos információ nincsen. Ha Keszthely tartja azt amit eddig írtak akkor aug 29-én vonulunk ott fel, és ez eléggé rossz kilátásokat nyújt a szeptember 6-i Balatonmanre, merthogy 7 nap alatt két féltáv azért elég erős lesz.

Egyébként globálisan az egész idei szezont a bizonytalanság mellett a zsúfoltság jellemzi. Oké hogy nagyjából július végéig csak a virtuális eseményeken lehet indulni, de utána augusztus végétől szerintem olyan tömött versenynaptár lesz, amit fizikálisan nem lehet bírni. Persze lehet mondani hogy hagyjak ki egy-egy eseményt, de az igazán drágák már mind be vannak fizetve, és valamilyen módon részt is kellene venni rajtuk.

Addig viszont marad a virtuális versenyzés, ami persze jó kezdeményezés, és klassz hogy legalább ennyi van, de annyi köze van a valós versenyzéshez mint nekem a gyeplabdához. Ezzel együtt hétvégén a Riska félmaratont tervezem lefutni, és van nevezésem a Panoráma virtuális fm-re is már. Készülök az instant triatlonra is; ezt a versenysorozatot Viktor kollegámmal tervezzük majd teljesíteni.

Úgyhogy ezek várnak rám mostanában, meg persze jó sok edzés :).

*A kérdőjel az alcím végén csak azért van ott, mert az azért még mindig kérdés, hogy lesz-e egyáltalán valamilyen triatlon és futószezon idén, vagy sem. Ezt csak így az elejére, tisztázási jelleggel :).

Maradjunk annyiban hogy nem úgy terveztem a szezont, hogy május elején az lesz a legnagyobb gondom, hogy a meglevő virtuális futásokból mit teljesítsek, illetve hogy azt próbálgassam, hogy milyen kerék lesz jó a bringába, de ha már így alakult akkor próbálom a helyzetből kihozni a legtöbbet/legjobbat.

Kezdjük a jó dolgokkal: befejeződött a céges pót-Vivicitta virtuális bajnokság, ahol 10 és 21 km-en is "rajthoz álltam". Normál esetben a 7 és a 21 lett volna idén a két távom (7km unokaöcsémmel, a 21 egyéniben), de helyette ebből lehetett gazdálkodni, amiért ezen a platformon is szeretnék nagy köszönetet mondani Viktornak, a céges szakosztály vezetőjének!

Végül a 10km-es távon második lettem, a 21-en pedig harmadik, és mindkettőnek nagyon örülök, egész más okok miatt. A 10km nekem nem erős számom egyáltalán, és kicsit küzdős is volt a 42:06-os idő amit futottam rajta, de végtelen büszke vagyok rá, hogy sikerült végre 43 perc alá benézni. Az első helyezett 37 perces idejétől persze messze vagyok, de ő kb 14 évvel fiatalabb mint én és a BEAC-ban fut; szóval amatőrként jó eredménynek élem meg.

A 21 km kicsit felemás; ott az 1:36-os idő rettenetesen fájt fizikálisan és mentálisan is, de elnézve az első két helyezett idejét kb. értelmetlen is lett volna ennél jobban tolni. A második helyhez legalább 1 perccel kellett volna a saját egyéni csúcsomon javítani (ez a felkészülésem jelen stádiumában esélytelen), a győzelemhez meg közöm nem lett volna semmiképpen.

A lényeg amúgy hogy a dupla dobogó meglett; ha megjönnek a trófeák akkor be is fotózom majd őket.

Bringa fronton kezdem elengedni a szingós kereket; egyre többet gondolkodom azon hogy visszaváltok peremesre, ráadásul kevésbé aero kiadásra. Felmerülhet jogosan a miért kérdés, és szerencsére van két baromi egyszerű válaszom is. A szingó ellen szól hogy ezzel ha defektet kapok az egyrészt nagyon kellemetlen (versenyen kb. a futam végét jelenti) másrészt nagyon drága mulatság. A nagy felnimagasság ellen pedig az szól, hogy jelen állás szerint képtelen vagyok 35 km/h tempót tekerni, így pedig nagyjából értelmetlen a dolog. Így beruházok most egy kisebb kerékbe, ezt pedig szerintem elrakom táskába arra az időre ha megerősödök ennél jobban.

Az átépítés eredményeiről természetesen beszámolok majd :).

A múlt hetet egyébként eléggé lazára vettem, csak 28 km-t futottam és mindössze 60 km-t bicikliztem, de még így is döbbenetesen fáradtnak érzem magam. Nagyon terveztem egy teljes hetes pihenőt, lehet hogy tényleg meg kellene tartani...

Tegnap este ültem otthon felpolcolt lábakkal, néztem vissza a tavalyi év azonos szakaszát és azt néztem hogy mennyire máshogy készültem ott és akkor, mint tettem ezt idén, illetve azon is agyaltam, hogy mi volt a tervem januárban és abból mi lett meg.

Az alapterv ugye az volt, hogy 20 hét lesz az alapozás idén (a tavalyi 15-el szemben), aztán ez módosult 16-ra a bledi verseny nem várt beesése miatt. A 16 hetet négy darab négyhetes blokkra osztottam fel, ahol egy könnyű hétre jut három erősebb (közepes, közepesnél erősebb és kifejezetten nehéz). Ez a rendszer némileg megbomlott sorrendileg, és kicsit összeállításilag is, de összességében elégedett vagyok a felépítéssel. Miután a Covid nem kicsit odacsapott ennek az évnek, végül az utolsó 4 hetes blokkot is meg fogom csinálni, úgyhogy végül az eredeti terv teljesítve lesz majd. Biztos hogy kell valamilyen terv a folytatásra is; ezen már dolgozom hogy hogyan legyen, és beszámolok majd róla.

Érdekes aspektusa a felkészülésnek mindig a mentális rész, ami talán egyel jobban ment mint tavaly. Ebben biztosan benne van az is, hogy már tudtam hogy mire számítsak, de talán a terhelés jobb szétosztása is belejátszott, hogy mindössze egy komolyabb megrogyásom volt, amúgy relatíve jól bírtam a gyűrődést. Az nyilván bosszantott és bosszant most is, hogy a szezon hátralevő része teljesen bizonytalan, de igyekszem kizárni azokat a dolgokat amikre nincsen ráhatásom. Így folytatom a készülést és meglátjuk mi sikerül.

Ha egyébként egyben kellene értékelni az eddigi időszakot akkor azt mondanám, hogy alapvetően a tervezett munkát elvégeztem, olyan mennyiségben és minőségben, mint ahogy terveztem. Ez pedig önmagában nem rossz.

Csak az utolsó hétről is essen pár szó: nehéz volt! Nem is kicsit, és nem feltétlenül azért mert sok km volt, vagy magas intenzitás, hanem mert elég tömbösített formában ment le az utolsó hatnapos ciklus. Jön a meleg ráadásul, egyre megterhelőbb a futásokat csinálni, és azonos pulzus mellett sokkal gyengébb a tempó amire képes vagyok (kb. 10mp különbség van már most , és ez várhatóan romlani fog ahogy még melegebb lesz). A biciklit két nagyon erős görgős session és egy elég hosszú TT edzés tette ki; ebből az utóbbit már végtelenül untam és utáltam, merthogy brutális erős szél volt ismét. Annyi pluszt azért fel tudok itt hozni, hogy a hajtómű csere végül jól sült el; hatékonyabbnak érzem magam az 50/34-es hajtással. Nyilván egy menet nem minta, úgyhogy óvatosban értékelek egyelőre.

No és akkor statisztikák jöjjenek az elmúlt hétről:

- Futás: 36 km (12-8-16 km bontásban)

- Bicikli: 130 km (30km-35km-65 km bontásban)

- Erősítés: fél óra

Kedves (limitált számú) Olvasóközönség, eljött a pillanat: célegyenesbe fordult az alapozás első, 16 hetes szakasza, miután a mai nappal megkezdem az utolsó hetet is.

Az előző, azaz a tizenötödik hét egy szándékoltan közepesnél picit erősebb valamire volt tervezve, és aztán az élet úgy hozta, hogy ténylegesen az is lett, miután kellett benne némi átszervezés, ami megborított mindent.

Ugye a Vivicitta idén elmaradt, és helyette van a céges 10 és 21km kihívás is; na mivel a 10-en már túl voltam, gondoltam nem halogatom hosszan a 21-et sem, beterveztem szerdára, hogy kimegyek és lefutom, mi az nekem. Mellette volt hosszabb bringa is tervben, illetve láttam, hogy lesz Ironman VR sprint kihívás, akkor az meg legyen már szombaton, ne unatkozzunk jeligére.

Amiben elkalkuláltam magam az a "sima félmaraton", merthogy az minden volt, csak könnyű nem. Alapvetően nem tartom magam egy rossz (és rutintalan) 21km futónak; versenyen ezt a távot futottam életemben legtöbbször, de mindig mindenféle baráti beszélgetésben ahol ez felmerül elmondom, hogy ez az a táv ami olyan könnyűnek és teljesíthetőnek tűnik DE mindig képes megviccelni az embert.

Szerdán lenyomtam a munkanapot, aztán ilyen 5 magasságában kimentem a Margitszigetre, hátamon a futózsákkal, hogy na akkor most lenyomom a 4 kört aztán irány haza, még elcsípem az Exatlont a tévében és egy jó szendvics is belefér a napomba. A terv az volt (és ez fontos!!!), hogy 4:30-4:45 közötti ezreket futok majd, ezzel egy 1:36 körüli időre célozva, és max a végét picit meghúzom. Aha, hát majdnem így lett.

Az első két kör az teljesen jól lement (abszolút terv szerint, 4:30 körül), majd a harmadik körre elkezdtem fejben nagyon durván elfáradni. Ott kezdett kijönni az, hogy igaziból nincs kivel futni, nincs kihez nézni magam, nincs fix frissítési pont amihez kalkulálni lehet... azaz úgy globálisan nincsen semmi, csak végtelen unalmas szigetkörök, amiket ráadásul időre kellene futni. Ahogy ez így végigfutott rajtam (kb. ilyen 13-ik km körül) elkezdtem azon kapkodni, hogy de baszki legyen meg az 1:35. Spoiler alert: nem lett.

17-ik km körül már végtelen elcsigázott voltam, és azt éreztem, hogy soha nem akar elfogyni az utolsó kör. 18-nál megálltam és sétáltam úgy 50 m-t, ittam iso-t és vizet is, de sokkal jobban nem lettem, úgyhogy aztán ilyen 4:45 körüli km-ekkel bekocogtam a végét. A "befutóidő" 1:36:36 lett, ami alapvetően nem rossz, de nagyon szarul voltam a végén, és utána éjjel is alig tudtam aludni, annyira fájt a gyomrom. Sanszos hogy nem is ettem eleget, de az is benne van szerintem, hogy az egész pakkot cipelni kellett a hátamon, ami rohadtul nem kényelmes. Úgyhogy minden összejött, tré volt, és ehhez képest mégis hoztam nagyjából a tervezettet, kivéve persze az 1:35-öt. Nyilván ez kevés lesz a céges top3-hoz, de jelenleg nem nagyon látom, hogy még egyszer neki szeretnék vágni annak hogy magányosban lepörgessek 21 km-t.

A heti edzésmunkára aztán erősen rányomta ez az egész a bélyegét; csütörtökön gyakorlatilag használhatatlan voltam, és pénteken sem nagyon éreztem a powert a kardió mozgásra, úgyhogy inkább erősítettem, és nézegettem, hogy melyik nap lehet az, ahova a pénteki elmaradást be lehet passzírozni.

Szombaton lenyomtam az Ironman VR challenge-et; 1,5 km futás - 21 km bringa - 5 km futás volt volt a kihívás tárgya, és meglepően jól ment ahhoz képest, hogy idén még nem csináltam ilyen tréninget. A végére annyira lendületbe jöttem, hogy a pénteki 8,5 km-t is rápakoltam a végére, a tűző napon nem esett jól, de megvolt. Vasárnapra így már csak 60 km bicikli maradt, azt is kipipáltam.

Ha már bicikli: ez volt az első olyan hét idén amikor nulla percet görgőztem, viszont az összes edzést időfutam biciklin végeztem el. Egész jól megszoktam már az üléspoziciót, de a legtöbbet az adott a teljesítményhez hogy elvittem a szervizbe a gépet, ahol rövid fél óra alatt elég komoly változások történtek.

Ez egyébként visszautal a korábbi triatlon felszerelés cikk biciklis részére, ahol többször is hangsúlyoztam, hogy mennyire figyelni kell a kerékpárunk karbantartására. Kicsit hanyagoltam ezt én is a Cervélo bicikli esetében, és már eléggé nyöszörgött a hátsó kerék, mire rászántam magam hogy elvigyem a gépet a szerelőhöz. Ott aztán kiderült, hogy nincs távtartó a hátsó sor alatt (11s rotor vs. 10s sor), nincs kellően leolajozva a lánc, és ferdén áll a kerék. Ezek kijavítása után máris könnyebben haladtam a géppel :).

No akkor a sok duma végén a tényszámok:

- Bicikli: 125 km (mind országút, mind TT bringán)

- Futás: 35 km (egy félmaraton és a maradék a szombati hosszú edzés keretében)

- Erősítés: 1 alkalom

Most jön elvileg az alapozás utolsó hete, ami egy nehéz hétnek volt megálmodva a szekszárdi 30km-s futás miatt... mivel ez elmarad szerintem egy erős közepes hétten zárom a felkészülésnek az első szakaszát, és utána jön az átgondolás, hogy merre tovább.