Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

Részeredmények az évből

Befejeződött a céges pót-Vivicitta, és folytatódik a bicikli átépítés

2020. május 04. - akifutazfut

Maradjunk annyiban hogy nem úgy terveztem a szezont, hogy május elején az lesz a legnagyobb gondom, hogy a meglevő virtuális futásokból mit teljesítsek, illetve hogy azt próbálgassam, hogy milyen kerék lesz jó a bringába, de ha már így alakult akkor próbálom a helyzetből kihozni a legtöbbet/legjobbat.

Kezdjük a jó dolgokkal: befejeződött a céges pót-Vivicitta virtuális bajnokság, ahol 10 és 21 km-en is "rajthoz álltam". Normál esetben a 7 és a 21 lett volna idén a két távom (7km unokaöcsémmel, a 21 egyéniben), de helyette ebből lehetett gazdálkodni, amiért ezen a platformon is szeretnék nagy köszönetet mondani Viktornak, a céges szakosztály vezetőjének!

Végül a 10km-es távon második lettem, a 21-en pedig harmadik, és mindkettőnek nagyon örülök, egész más okok miatt. A 10km nekem nem erős számom egyáltalán, és kicsit küzdős is volt a 42:06-os idő amit futottam rajta, de végtelen büszke vagyok rá, hogy sikerült végre 43 perc alá benézni. Az első helyezett 37 perces idejétől persze messze vagyok, de ő kb 14 évvel fiatalabb mint én és a BEAC-ban fut; szóval amatőrként jó eredménynek élem meg.

A 21 km kicsit felemás; ott az 1:36-os idő rettenetesen fájt fizikálisan és mentálisan is, de elnézve az első két helyezett idejét kb. értelmetlen is lett volna ennél jobban tolni. A második helyhez legalább 1 perccel kellett volna a saját egyéni csúcsomon javítani (ez a felkészülésem jelen stádiumában esélytelen), a győzelemhez meg közöm nem lett volna semmiképpen.

A lényeg amúgy hogy a dupla dobogó meglett; ha megjönnek a trófeák akkor be is fotózom majd őket.

Bringa fronton kezdem elengedni a szingós kereket; egyre többet gondolkodom azon hogy visszaváltok peremesre, ráadásul kevésbé aero kiadásra. Felmerülhet jogosan a miért kérdés, és szerencsére van két baromi egyszerű válaszom is. A szingó ellen szól hogy ezzel ha defektet kapok az egyrészt nagyon kellemetlen (versenyen kb. a futam végét jelenti) másrészt nagyon drága mulatság. A nagy felnimagasság ellen pedig az szól, hogy jelen állás szerint képtelen vagyok 35 km/h tempót tekerni, így pedig nagyjából értelmetlen a dolog. Így beruházok most egy kisebb kerékbe, ezt pedig szerintem elrakom táskába arra az időre ha megerősödök ennél jobban.

Az átépítés eredményeiről természetesen beszámolok majd :).

A múlt hetet egyébként eléggé lazára vettem, csak 28 km-t futottam és mindössze 60 km-t bicikliztem, de még így is döbbenetesen fáradtnak érzem magam. Nagyon terveztem egy teljes hetes pihenőt, lehet hogy tényleg meg kellene tartani...

A bejegyzés trackback címe:

https://akifutazfut.blog.hu/api/trackback/id/tr115658602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása