Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

2020 alapozás - tizennegyedik hét

A közép-pihenős hét, 10km PB, és az elnyúló felkészülés

2020. április 14. - akifutazfut

Ahhoz képest hogy elvileg pihenős hetet terveztem a 14-iknek, végül sikerült egész jó edzésmunkát elvégezni, aminek mindenképpen örülök. Ráadásul látom végre a fényt az alagút végén; még két hét és véget ér az alapozás... hazudnék ha azt mondanám, hogy nem várom már rohadtul :D. Pedig utána verseny nem nagyon jön.

Nade ne rohanjunk előre, lássuk mi volt a 14-ik hét programja. Az alapterv az volt, hogy a meglehetősen kimerítő 13-ik után csinálok egy alapvetően laza periódust, hogy kicsit regenerálódjak végre. Ezt némileg keresztbe tudta húzni a céges 10km és 21km futó kihívás, amiből a 10-et vettem előre.

Nem akarom leírni a pontos időt amivel lefutottam, de maradjunk annyiban, hogy én sem gondoltam, hogy még tudok lefele menni a korábbi pb-hez képest. A bosszantó ráadásul, hogy egy 10-15mp még maradt is benne, tehát ezt még meg lehet próbálni egyszer április végéig. Lehet meg is fogom. A 21 km nem fért bele a laza hétbe, az vagy holnap vagy szombaton fog napirendre kerülni.

Biciklizni két etapot sikerült, egyrészt egy nagyon laza 45 perces görgőzést, másrészt egy 55 km-es TT sessiont tekertem le. Itt is látszik azért a fejlődés, már a kanyargós, szar aszfaltos úton is megy a 28,5 km/h tempó úgy, hogy azért halálosan nem hajtom szét magam. Jó kérdés hogy olimpiai távon pl. a 32-33 km/h átlagot tudom-e majd hozni úgy, hogy hozzá egy értelmezhető futást is lehessen produkálni.

Ami a felkészülés további részét illeti: egyrészt még van két hét az alaptervből, aztán a 16-ik hét után jön egy döntési helyzet, hogy a) készülök tovább arra hogy féltávok lesznek az év közepén és szeptemberben és arra erősítsek VAGY b) fordítsam át a felkészülést egy ironman edzésbe. Ezt még nem tudom jelenleg én sem.

A múlt hét számokban:

- Futás 26 km (11 és 15 km bontásban)

- Bringa 75 km (görgő 20km és utca 55 km)

- Erősítés 1,5 óra

2020 alapozás - tizenharmadik hét

Baljós szám, és egy igazán nehéz hét :)

Azt tudni kell rólam hogy kellemetlenül babonás ember vagyok, úgyhogy úgy vágtam neki a 13-ik hétnek, hogy csak ne sérüljek bele, ne legyen gond, sikerüljön végigcsinálni. Ha lenne valamennyi eszem akkor nyilván betettem volna egy laza és könnyű edzéshetet, de nincsen, úgyhogy inkább egy nehezet kanyarítottam.

Egyébként többé-kevésbé terv szerint megyek (kivéve úszást); azaz most már elsősorban arra igyekszem figyelni hogy a hangsúly a futásról átkerüljön a biciklire, és ezzel álljon össze az a tempó és edzettség amit a versenyeken is szeretnék majd próbálgatni.

A hét ennek szellemében három hosszú futással és három biciklis edzéssel telt el, amiből az egyik ráadásul már 2 óra fölött volt. A futás edzésekben váltották egymást a gyors és lassabb session-ök, míg a bicikli két görgős etapja elsősorban a váltott tempó - váltott fordulat variálásra ment rá (egy hosszabb 20 perces kemény tekeréssel kiegészítve), a kinti pedig arra, hogy a TT biciklit szokjam minél hosszabb távokon.

Ez utóbbival amúgy lesz probléma; gyakorlatilag ez a testhelyzet indokolatlanul terheli a nyakam és a hátam felső részét, úgyhogy vagy lejjebb kell tetetni a kormányt, vagy időnként meg kell mozgatnom magam biciklizés közben, mert így azért nekiállni majd a futásnak az elég karcos mutatvány lesz.

Az úszás viszont kezd hiányozni; ezt se nagyon gondoltam volna másfél-két évvel ezelőtt az biztos. Hiányzik a mozgásforma is, és érzem hogy a felkészülésem is elég vacak így, úgyhogy várom hogy lehessen majd menni nyílt vízbe úszni, vagy újranyisson az uszi.

Végezetül a szokásos, azaz a km szám:

- Futás: 38 km (12-11-15 km bontásban)

- Bicikli: 125 km (30-30-65 km bontásban)

Most egy pihenősebb hét jön, aztán ráfordulunk a felkészülés végére :)

 

Triatlon felszerelés - az idei setup

Bár a franc tudja milyen lesz a szezon, egy pár mondatot írnék az idei versenyszettről.

Volt ugye anno négy írásom is arról, hogy milyen triatlon felszereléssel érdemes nekivágni a sportnak, de valahogy az abból ott kimaradt, hogy én mivel készülök, és az is, hogy mindez mennyibe fáj. Utóbbi lehet most sem lesz téma, de átfutnék azon, hogy mi is lapul a ládában, milyen a bringa, stb-stb. Az alapelv egyébként az volt, hogy győztes csapaton ne (nagyon) változtass, tehát elég sok az átfedés a tavalyi évi felszereléssel.

Úszás:

Praktikusan a szemüveg és a neoprén amit itt érdemes felsorolni. Úszószemüveg fronton én a Zoggs Predator legegyszerűbb változatát használom, aminek előnye hogy a többi Zoggs-hoz hasonlóan széles látószöget és nagy kényelmet biztosít, a hátránya viszont hogy nem polarizált a lencse. Van sporttárs aki nem kedveli ezt a szemüveget, nyilván ez ízlés kérdése, nekem bevált.

Neoprén ruhám Orca Openwater, a klasszikus fekete-narancs kiadás, amit használtan vettem, és azóta pontosan egyszer használtam.

Ár: szemüveg 6990 forint, neoprén 25.000

Bicikli:

Szerencsés ember vagyok hogy két bringát is tudok tárolni otthon, így egyrészt az edzésformához másrészt pedig a versenypályához tudom választani, hogy mikor melyiket használom. Otthon görgőzni és erősen emelkedős pályákra (vagy edzésekre) egy használt Orbea Orca M20-at használok, a jól bevált Ultegra 6800 szettel, 4iiii egykaros wattmérővel és teljesen egyszerű Vision Team35 alu kerekekkel. Igen, lehet mondani hogy nehéz mint egy raklap tégla, de a váz geometriája tökéletesen kényelmes, és végtelenül megbízható az egész gép. Sík pályán és a felkészülés egy részében pedig egy szintén használtan vásárolt 10 éves Cervélo P2 időfutam biciklit használok, Ultegra 6700 szettel felszerelve. Itt lehet morogni (szoktam is :)) hogy csak 10 sebességes a hátsó váltó, de ezzel igyekszem együtt élni. Cserébe annak idején mikor vettem a kerekeket lecseréltem egy pár használtan vett HED Stinger 60mm-es karbonra, ami 30-as tempó fölött egészen jótékony hatással van a teljesítményre.

Cipőm Specialized Road Comp Angliából vásárolva akciósan, a görgőm pedig a létező legegyszerűbb és legolcsóbb Decathlonos InRide 100, és még azt is használtan vettem.

Ár: Orbea bicikli wattmérővel 450 000, Cervélo bicikli karbon kerekekkel 350 000, cipő 18 000, görgő 18 000.

Futás:

A futás volt a sport ahol nem tudtam a győztes csapatot megtartani azon egyszerű oknál fogva, hogy azt a kétfajta cipőt amit eddig hordtam (és most visszavonultattam) már nem lehet kapni. Eddig Asics Gel Kayano 23 és Saucony Guide 10 volt a két versenyzésre használt cipőm, ezeket váltottam le idén. A választottak egy Kayano 25 RE, és egy Guide ISO2 lettek, azaz nagyjából maradt az összeállítás, csak verzióváltás volt.

Gondolom nagy titkot nem árulok el vele, hogy ezek azért nem pont olyanok mint az előző kiadások voltak, és egyszer majd írok is egy pár sort arról, hogy mi változott az egyes típusokban (az Asics pl. szélesebb lett a lábfej elülső részénél!!!), de alapvetően mindkettő megbízható és kényelmes. Van még a régi kollekcióból Asics GT1000 (tempós futásoknál kifejezetten jó), Hoka Gaviota 2 (lassú futáshoz ideális) és Saucony Hurricane ISO is, de ezeket zömében csak edzéshez viselem jelenleg.

A két új cipőt természetesen utolsó darabos leárazásból zsákmányoltam, igen jutányos áron.

Ár: Asics Kayano 28 000, Saucony Guide ISO2 15 000 (ez utóbbi a sportsshoes.com-ról)

Triatlon öltözék:

Minden sportághoz egységesen megfelelő és kényelmes kétrészes 575 gyártmányú Keszthely triathlon öltözéket hordok, amit a tavalyi keszthelyi nevezési csomag és némi kp hozzáadásával szereztem. Kényelmes, nem dörzsöl nagyon, és még dizájnos is.

Ár: 15 000

Összességében így a teljes felszerelés csak egy biciklivel és egy pár futócipővel számolva 516.000 forintra rúg, ami nyilván borzasztó sok, de a cuccok nagy része több évig kiszolgálja az embert (csak az Orbea már a harmadik szezonját tölti nálam :)). Továbbra is arra buzdítok mindenkit, hogy amit lehet azt használtan vagy leárazáson vegye, mert nagyon vaskos pénzeket lehet megspórolni. Szerintem a fenti felszerelés új áron számolva bőven üti a 800-900 ezret, főleg hogy egy Ultegrával szerelt Orbea M20 jelenleg közel 750 000 forintot kóstál.

2020 alapozás - tizenkettedik hét

Elértük a 75%-ot!

Szokásos heti mentális megrogyás ellenére sikerrel vettem a 12-ik hetet is, és ezzel elértem a 16 hetes alapozás háromnegyedét. A megrogyás tárgya amúgy az volt, hogy elkezdtem átgondolni, hogy mennyi energia meg idő ment bele a felkészülésbe eddig (közel 93 óra nettóban), és ehhez képest a versenyek vagy lemondva, vagy a fasorban sincsenek... szóval nehéz így készülni hétről hétre, hogy az összes 2020-as cél megdőlni látszik rajtam kívülálló okok miatt.

Egyezkedtem az edzőmmel a héten, hogy mi legyen, aztán abban maradtunk (= ő mondta én meg bólogattam :D), hogy a 16 hét menjen le terv szerint, és utána átnézzük, hogy mi várható verseny fronton, és annak megfelelően tervezünk tovább. Szerintem itt az lesz amúgy, hogy a 16-ik hét után tartok egy hét teljes pihenőt, és utána közepes hetekkel szinten tartom magam. Somorját még nem mondták le (de szerintem itt a hangsúly a MÉG-en van), Keszthelyről sem tudni semmit és Kaposvár is egyelőre bizonytalan... meglátjuk. Amit én tippelek most az az, hogy talán a tatai rövidtáv júliusban már menni fog, és szeptemberben a Balatonman lesz az idei középtávú versenyem. Ahhoz képest, hogy ötöt terveztem, egy összejön... ez van.

Az edzésekhez visszatérve: a tizenkettedik hetet inkább a sűrűség határozta meg, semmint az extra távok. Mióta az úszás kiesett, az a heti két alkalmat 1-1 bringa és futás tölti ki, viszont a futás edzésenkénti távjából visszább vettem, és inkább rövidebb (8-12km) de intenzívebb tréningeket tartok. Biciklin zsinórban második hét amikor 100km fölött megyek, és a terv az, hogy a következő négy hétben igyekszem ezen még egy picit erősíteni (vagy távban vagy wattban). Alapvetően azt érzem, hogy már most készen állok arra hogy menjek egy jó féltávot; talán 1-2 úszás hiányzik csak, hogy formába lendüljek azon a téren is.

A tizenkettedik hét számokban:

- Futás 32 km (12-8-12 km bontásban)

- Bicikli 110 km (két görgő és egy kinti TT 50 km)

- Erősítés 2 x 0.5 óra

A 13-ik hétre viszont nem leszek babonás, és jön egy igazán erős hét!

2020 alapozás - tizedik és tizenegyedik hét

Összevontan az elmúlt két hét eseményei

A tizedik hetet elegánsan skippeltem; leginkább azért nem írtam róla, merthogy a maraton után kellett egy hét amit pihenéssel töltöttem. Minimális biciklizés illetve egy óra úszás volt a program, és mint utóbb kiderült egy jó ideig az volt az utolsó olyan vízben töltött órám ami edzéssel telik, merthogy bezárt az uszi a vírus miatt. Mondanám hogy meglepett, de igaziból nem; sajnos várható volt.

Az uszoda bezárása viszont elég erősen hat a felkészülésre, merthogy az ott kieső időt valamivel fel kell tölteni; így aztán nekiálltam az erősebb biciklis program végrehajtásának. Ennek megfelelően a tizenegyedik hét már 3,5 óra kerékpározást tartalmazott, méghozzá igen kemény gyakorlatokkal megspékelve.

Igyekszem arra is kihasználni az időt és lehetőséget (a teljes karanténig, ha eljutunk odáig), hogy annyit fussak kint amennyit lehet, így a szokásosnál több km-t gyűjtöttem ebben a műfajban is. Nem mondom, hogy ez helyettesíti az úszást (merthogy nem), és azt sem hogy jó dolog így készülni (szintén nem), viszont jelenleg nincsen nagyon más választásom.

Beszéltem külföldön élő versenytársakkal is; ők hasonlóan nehezen élik meg jelenleg a felkészülést és a versenyek körüli bizonytalanságokat is. Mondjuk teszem hozzá, talán ez jelenleg a világban a legkisebb probléma, hogy mikor fogunk triatlonozni; a lényeg hogy levonuljon a vírus.

Nem nagyon szeretek amúgy ezzel foglalkozni, de ahogy tegnap a teljesen néptelen úton bicikliztem, azon járt az agyam, hogy durva ami most történik, és talán most először kezdek ténylegesen "félni" (ez nem jó szó rá) attól, hogy mit hoznak az elkövetkezendő hetek-hónapok.

Végezetül a 11-ik hét számokban:

- Futás 36 km

- Bicikli 105 km

- Erősítés egyszer fél óra

Milyen lesz így a versenynaptár?

Versenyszezon 2020 a vírus tükrében

Alapból a futócipőm teli a koronavírusos hírekkel és információkkal (forrástól és igazságtartalomtól függetlenül), de most elkezdett vastagon érinteni a dolog azzal, hogy a versenyszervezők sorra jelentik be a meghirdetett események lemondását vagy odébb pakolását.

A triatlon szezon kezdetéig már csak három versenyem lett volna (Vivicitta, Nagymaros és Szekszárd), de ezek mindegyikét lemondták már a héten. Ebből talán a szekszárdit sajnálom legjobban; azzal zártam volna az alapozást és nagyon készültem is már rá előre, mert az talán az egyik leghangulatosabb verseny az egész szezonban. A Vivicitta és Nagymaros persze mindig tök jók, de annyira nem fáj értük a szívem most kivételesen.

Pótlás persze elvileg mindegyiknél lesz... meglátjuk. A szekszárdi kapcsán már van dátum is, de ott azért egy hónapon belül lenne a SPAR maratonnal... háttőőőő, nem tudom hogy a három héten belül maraton + 30km futás együtt mennyire tud működőképes lenni, de majd kiderül.

Amin egyelőre jobban aggódom az a két nagy külföldi triatlon verseny amire nevezve vagyok. A Challenge Bled és a Challenge Samorin is jelenleg két olyan országban van, ahova nem nagyon lehet beutazni, plusz a visszaút/karantén kombináció is olyan ami egy picit elriasztja az embert attól, hogy menjen.

Ugyanakkor meg ott van bennem, hogy egyrészt még két hónap van addig, másrészt pedig a rettegés nem fogja könnyebbé tenni a hétköznapokat.

Így aztán készülök tovább, és reménykedem, hogy a triatlon versenyeket megtartják. A futóversenyek meg... hát futni tudok járni így is :).

2020 alapozás - kilencedik hét

A felkészülési maraton hete

Ahogy nézem a naptáramat látom, hogy ma már szerda van; erősen összefolynak a napok hétvége óta, mert még mindig nem hevertem ki a kilencedik hetet.

A terv az volt, hogy ha már Hajni kollegámat meggyőztem hogy tud maratont futni idén, elindulok vele én is, és futok egy amolyan erőfelmérő/felkészülési maratont. Szoktam mondani hogy sok hülye ötletem van az életben, és ez is ezek közé tartozott. Úgyhogy hétfő reggel átszámoltam, hogy mit és mennyit kellene edzeni meg hogyan kéne maratont futni így másfél évvel az első után, aztán nekicsaptam a dolognak.

A szombati versenyre rákészülési jelleggel még volt egy görgős session, egy rövid tapering futás és egy kis úszás (+ a szokásos TRX edzések), aztán szombaton a hab a tortán, 42 km dimbes-dombos pályán, elképesztően erős szélben.

A taktika az volt, hogy 30-ig elmegyek 4:50 körüli pace-el, és utána nyugodtan lehet lassulni, hogy meglegyen a célzott 3:45-ös idő. Utólag azt mondom, hogy talán arra készülni kellett volna, hogy 30 után mi fog történni, vagy milyen hozzáállással kellene menni, de ebből is tanultam. Végül amúgy 34 km-ig teljesen oké voltam, ott volt egy erősebb megrogyás, viszont utána egy-egy 50-100m belesétálástól eltekintve elfutottam a célig ilyen 5:20-5:30 körüli tempóval.

A befutóidőm végül 3:36:30 lett az órám szerint (a hivatalos valamivel rosszabbat mutat, nem tudom miért), amivel alapvetően elégedett vagyok, bár tartom, hogy egy síkabb pályán a 3:30-hoz közelebbi idő is elérhető lett volna.

Amivel nem vagyok elégedett az az elmúlt pár nap; gyakorlatilag nem tudom még kiheverni a dolgot, ami normális, de elég bosszantó. Így ennek szellemében a tizedik hét az erős pihenésről szól, TRX és erősítés mellett kevés kocogás, minimális bringa és összesen egy óra úszás vár majd rám.

A kilencedik hét végül számokban:

- Bringa - Egy óra erős görgő, 30km.

- Úszás - Összesen 1 km, átmozgató jelleggel

- Futás - Két edzés alatt 48,3 km

 

2020 alapozás - nyolcadik hét

Féltáv, jön a maraton, nem javul a sérülésem - szóval minden frankó

Kezdjük a pozitívumokkal, mert nem szeretném ha sírásba fordulna át a felkészülés: elértem a 16 hetes alapozás felét. Mondanám hogy nem fájt, de nem akarok hazudni; kegyetlen volt az első fele, és a folytatás sem lesz sokkal lazább. Cserébe viszont az eredmények elkezdtek látványosan javulni; futásban és bringában is szemmel látható a fejlődés, és úszásban is történelmi mennyiségű km-t teljesítettem az utóbbi időben. 8 hét alatt 65,5 óra nettó edzést hagytam a hátam mögött, ami a tavalyi év azonos időszakához képest igen komoly előrelépés.

Ami a futást illeti: a héten sikerült már 4 perc alatti km-t futnom többször is (igaz ezeket résztáv edzésen), és a hétvégi hosszú is befért 4:40 alá (18km), aminél verseny körülmények között tudok sokkal jobbat is, de nem akartam tegnap szarrá hajtani magam.

Biciklin magasabb watt, jobb robbanékonyság, magasabb fordulat... kell ennél több? A szokásos gyakorlatokat könnyedén veszem akár 10% többlettel is.

Úszás: nagyjából 3,5 km-t megcsináltam ezen a héten is. A gyorsaságom jelentősen nem javult mellúszásban, háton viszont sokat fejlődtem, és a gyors is kezd összeállni. Sok hónapnyi munka van még előttem; legóvatosabb tippem az hogy TALÁN a tatai versenyen már több gyors megy majd mint mell, de nem akarok elsietni semmit.

A szokásos szumma:

- Futás - 30km (12 résztávokkal és 18 a szokásos hétvégi hosszú)

- Bicikli - 2x60p görgő (egy kemény erőfejlesztő, egy sebességjavító)

- Úszás - 2x60p vegyes

 

Ami a 9-ik hetet illeti: jön az első nagyobb felmérő, a maraton. Visszanézve nyilván futásban nem edzettem annyit ami egy maratonhoz kellhet, de bízom abban, hogy a többi edzés mind-mind hozzátett a kondimhoz annyira, hogy ne haljak meg annyira 42 km-en, mint múltkor. Ami aggodalomra ad okot, hogy nemhogy nem javul a sarkam, de tegnap furán billent egyet a bal lábam az egyik kanyarban, és azóta egy ponton állatira szúr. Futás közben nem zavar(t), de a normál jövés-menés nem túl kényelmes vele.

A hét első fele a maraton miatt elsősorban laza átmozgató edzésekről fog szólni, illetve igyekszem annyira pihenősre venni a dolgokat amennyire lehet. A maraton utáni hét egyértelműen a pihenésről és a regenerációról fog majd szólni, majd aztán az utána következő 6 hét lesz megint erősebb, félmaratonokkal, szekszárdi 30km-el és persze néhány igen hosszú biciklis session-el.

Készen állok a féltávra, de azért jó lenne ha a lábam javulna egy picit...

2020 alapozás - hetedik hét

Minden ami összejöhet lvl1000

Van az a kiváló Aljas kúszóbab nóta hogy "Ha a hiszti fojtogat", és valahogy ez jár a fejemben amikor a múlt hétre visszagondolok.

Azt hiszem az törvényszerű, hogy minden alapozásban van 1 (2-3-x) hét amikor az ember mentálisan megzuhan jobban vagy kevésbé, nem akarja az egészet és szombatra már tényleg csak hisztizik... és ez volt nekem a hetedik hét.

Alapból már kedden iszonyatos kimerítő görgős edzést csináltam végig, aztán szerdán kimentünk résztávot futni a pályára ahol nyilván elkezdett esni az eső. Csütörtökön kiment a vállam a reggeli TRX órán, úgyhogy igen komoly fájdalmak közepette teljesítettem az esti úszást. Pénteken egy fokkal jobb állapotban mentem le úszni megint, ami addig tartott ameddig görcsöt nem kapott a vádlim. Így fordultam rá a szombati hosszú futásra, majd vasárnap a változatosság kedvéért esőben és szélben bicikliztem egy jót. Úgy 10 km után mikor éreztem hogy kopog a sisakomon az eső, azt gondoltam hogy jólvan... nem érdekel, végigcsinálom így is, legalább gyakorlom a vizes úton tekerést.

Szummában végül sikerrel vettem az újabb hosszú, 9,5 órás hetet az alábbi eredményekkel:

Úszás - 4 km

Futás - 28 km (12 résztáv, 16 normál)

Bicikli - 74 km (30 görgő, 44 úttest)

A nyolcadik hét moderáltabb készülést fog hozni, a hiszti és a többi kapcsolatáról pedig írok majd egy szösszenetet ha végre lesz ilyenre időm...

2020 alapozás - hatodik hét

Makacskodó sérülés, a harmaincadik félmaraton és más vidámságok

 

Kezdjük a jó dolgokkal: a hatodik hét is lement, és nagyon büszke vagyok rá hogy az első lefutott félmaratonomhoz képest 30 hónappal később a 30-ik fm is teljesítésre került. Nem volt ez előzetesen tervezve, de valahol a tavalyi év vége fele számolgattam, hogy akár össze is jöhet. Ez mind hivatalos, versenyen futott félmaraton, és nincsenek benne a 24-28 km-ek, vagy a triatlon versenyen futott távok sem.

Összességében ezzel egyébként elégedett vagyok, a 2017-es WizzAir rajtjánál nem gondoltam, hogy valaha eljutok ide egyáltalán. Mondanám hogy van valami új őrültség a fejemben amit meg kellene csinálni, de egyelőre erősen azért küzdök, hogy az alapozást valahogy kihúzzam lábon.

Ez már átvezet a következő témára: továbbra sem javul a sarkam körüli fájdalom. Múlt héten voltam masszőrnél is, aki valamennyit javított a helyzeten, de jelenleg elég komoly fájdalmaim vannak edzés után, és néha már közben is. Eleinte csak a futás volt kellemetlen, de egy ideje már a biciklizés és az úszás is nehézségeket okoz. Nem nagyon tudom, hogy hogyan kellene okosan menedzselni ezt az egészet.

No akkor a számok tükrében:

Futás: 20,3 km - ezt a balatonfüredi félmaratonon teljesítettem; a hét eleji 12 km-t nem csináltam meg, mert a masszőr letiltott róla.

Bicikli: 2 óra görgőzés - az erőfejlesztő edzés nagyon jól ment, a sebességet javító szintén, úgyhogy elégedett vagyok az elvégzett munkával.

Úszás: 2x45 perc, összesen 2800 méter, vegyes mell és hátúszás, néhány gyorsúszás rávezető gyakorlattal. Miután elég sok egyéb teendőm volt, a normál edzésre nem jutottam el, ezt a héten fogom megtenni.

A héten egy erősebb, 9 órás etapot tervezek, benne legalább 2,5 óra biciklivel, 2 óra futással és 2,5 óra úszással. Utána kicsit csökkentem a terhelést, hogy a maratonra valamennyire pihent legyen a testem.

süti beállítások módosítása