Elkezdtem írni ezt a posztot arról hogy megyeget a készülés meg mi fog történni várhatóan a következő hetekben, aztán rájöttem, hogy igaziból nem is ezt szeretném kihangsúlyozni, hanem azt a sok klassz dolgot ami történt velem az elmúlt hetekben, és vagy a magánéletemhez vagy a sportoláshoz köthetők.

Volt pár komolyabb leülésem ugye mentálisan azzal kapcsolatban, hogy van-e egyáltalán értelme készülni versenyre vagy nincsen, meg hogy mi várható itt, meg stb. aztán egy ponton sikerült ezt egész jól elengedni, és átfordult abba az edzés, hogy egyszerűen óra/watt/km nézése helyett inkább próbálom igazán jól érezni magam mozgás közben.

Lehet erre mondani hogy minek sportolni ha az ember nem szereti, de erre mindig azt szoktam válaszolni, hogy szerintem nincsen a világon olyan ember aki versenyre készülés közben minden egyes edzését ugyanannyira lelkesen csinálja és ugyanúgy élvezi. Nekem is vannak jobb és rosszabb napjaim, és nagy szerencse, hogy mostanában a jóból van több úgy, hogy ez amúgy az elvégzett munka rovására nem megy.

Egyrészt visszatértem úszni, ami mindenképpen klassz dolog, bármennyire is sokan járnak most az usziba és bármennyire is unalmas oda-vissza nyomni a hosszokat, kifejezetten élvezem, hogy újra csinálhatom. Sokszor mondom hogy utálok úszni és ez a triatlon legrosszabb része (tudom, váltsak duatlonra), de a COVID megtanított arra, hogy próbáljam a jó dolgokat meglátni az edzés ezen részében. Gyakorlom a hátúszást ahogy Pisti instruált, és úgy saccolom hogy még nagyjából 8-10 km kell a vízben ahhoz hogy újra teljesen komfortos legyek vele.

Futásban kicsit visszább vettem a tempót, igyekszem koncentráltan de egyben felszabadultan csinálni az edzéseket, és újra résztávozom is. Hétvégén pedig teljesítettem úgy a Riska Virtuális félmaratont, hogy kifejezetten könnyedén, nem sietve, 1:39:34-es (magamhoz képest nem túl jó) eredménnyel végeztem. Nem az idő a fontos itt, hanem hogy ez olyan 21 km volt amit végig nagyon élveztem, jól esett, nem volt holtpont. Nem emlékszem mikor volt ilyen félmaratonom...

A bicikli... na az meg a legjobb ami történt velem mostanában. Múlt hét péntekre megbeszéltük Lippivel hogy lemegyünk a Tisza-tó körül tekerni egyet. Mikor odaértem láttam az üzenetet tőle, hogy családi okok miatt mégsem tud jönni... mondom az klassz. Egy darabig ácsorogtam a parkolóban hogy mi legyen, aztán mivel a bicikli nálam volt, kajával pedig fel voltam tankolva úgy voltam vele, hogy akkor nekivágok egyedül. Végül több mint 100 km-t tekertem (28,1-es átlaggal a meglehetősen nagy szélben), nagyon szép helyeken, csendben és nyugalomban. Kellett ez.

Szóval mit mondjak? Azt rebesgetik hogy aug 15 előtt megindul a versenyszezon ami tök jó hír. A felkészülésem a terv szerint halad, sőt talán jobban is áll mint vártam, és edzés közben igazán jól érzem magam a bőrömben. Kell ennél több? Nem hiszem.

Tényszerűen az azért látszik, hogy sokkal jobb erőben vagyok mint azt gondoltam magamról; az edzésmunka kezd beérni végre rendesen. Fejben és fizikálisan is összeszedett vagyok, úgy érzem hogy ha elindul a szezon akkor képes leszek a tavalyinál jobb szinten versenyezni majd.

Most azt várom, hogy reálisan aug közepén meglehet az olimpiai távú OB Tatán, aztán jöhet Somorja (Szlovákia addigra csak feloldja a korlátozást), és a szeptember lesz igazán erős. Addig még az állóképességemen igyekszem kicsit csavarni, illetve kicsit dimbes-dombos helyeken is tekerni, hogy az emelkedős skilljeim javuljanak bringán.

Fura ezt leírni, de lehet hogy pont a COVID miatti lelassulás amire szükségem volt mentálisan. Durva...