Két dolgon gondolkodtam hosszan, mielőtt írni kezdtem; az egyik az alcím (nem egy sokatmondó valami lett), a másik pedig az, hogy jó-e hogy ma írok erről a versenyről, nem néhány nappal később, mikor az emlékek már leülepednek picit. Ma úgy vagyok mint aki rettenet berúgott este, és reggel próbálja magát darabokból összelapátolni... 40 körül a verseny utáni fáradtság már nem ugyanaz mint 20 évesen. Node lássuk hogy is történt a hétvége.

Szombaton mentünk le Kaposvárra, illetve egészen pontosan Kaposszerdahelyre, egy nagyon tündéri kis faluba, ahol szuper vendéglátóink voltak. Miután tavaly elmaradt, így idén sort kerítettünk Kaposvár belvárosának megnézésére, illetve ettünk egy jót az egyik helyi étteremben is. Este a szokásos csomag átnézés, aztán nyomás aludni, hogy a vasárnapi versenyre kipihent legyek.

Június 28-án aztán felvirradt a nagy nap; kelés hatkor, csomagok újra átnézése, reggeli, pakolás, rohangálás, idegeskedés - szóval minden ami a verseny előtti reggelhez tartozik. 7-től nyitott a versenyközpont és a depó, mi pedig 7:15-kor parkoltuk le az autót, miután sikerült elnézni egyel a versenyparkolót, és tévedésből a strandnál raktuk le a kocsit elsőre.

Ahogy a depóban tettem-vettem már kezdett múlni az idegeskedés, és átadta a helyét a szokásos verseny előtti drukknak, ami mindig jó jel. Úgy éreztem hogy minden felszerelés a helyén van, innen már csak rajtam és a körülményeken múlik majd a teljesítés. Apropó körülmények: már reggel 8 körül fejbecsapósan meleg volt, és az előrejelzések igazi pokoli hőséget ígértek a verseny teljes idejére. Nóra folyamatosan mondogatta, hogy a biciklin és a futáson is hűtsem magam amennyire lehet, mert megfő a fejem, ha nem teszem.

9-kor aztán elstartolt a mezőny, én a szokásos kényelmes úszással a csoport végén tempóztam, és nagyjából egyenletes sebességet tartva abszolváltam az első 1900 méterét a versenynek. Az óra 44:20-at mutatott mikor a stégről elkezdtem futni a depó felé, ami bár picit gyengébb volt a tavalyinál, de nem a legrosszabb úszásom középtávon. Sisak és felső fel, egy energiaszelet gyors elfogyasztása aztán már szaladtam is ki a biciklipályára.

Az időfutam bringát vittem magammal annak ellenére, hogy a tavalyi emlékeim alapján tisztában voltam azzal, hogy van emelkedő a pályán bőven. Arra is emlékeztem viszont, hogy egy kivételével az emelkedők nem meredekek, azaz akár még jól is járhatok azzal, hogy aero testhelyzetben ülök a biciklin felfele is. Ez elég jól bejött; a tavalyihoz képest 9 perccel mentem gyorsabbat. Az első kört nagyon megtoltam, a második picit gyengébb lett, a harmadikban pedig tudatosan vettem már vissza, hogy a futásra készítsem kicsit a lábaimat. Tavaly ugyanezzel a taktikával próbálkoztam, és most így két verseny után tudom mondani, hogy kb. értelmetlen volt, merthogy a futás nem ezen múlt.

Az utolsó 21 (gyakorlatilag 21,6) km maga volt a pokol, és ezt nem szeretném szebben megfogalmazni. Az hogy meleg volt az egy dolog, de hogy tele volt emelkedővel a futópálya az gyilkos kombinációt eredményezett a hőséggel együtt. Az eredeti terv az volt hogy az első két kört séta nélkül teljesítsem, de ez ott dőlt meg ahogy az első emelkedőn megpróbáltam felfutni... Ott úgy el is engedtem a dolgot és inkább arra a taktikára álltam át, hogy emelkedőn gyors gyaloglás, lejtőn és síkon futás ami sikerül. Közben folyamatos hűtés, ivás, locsolás, ami valamennyit segített, de később már inkább rontott a helyzeten. Flander Marcinál olvastam egyszer azt, hogy túlfrissítette magát, és én is így jártam most; a cipőmben már állt a víz kb. a gyomromban meg lötyögött a folyadék, és nem mentem semmivel sem jobbat, mintha fele ennyit locsolok magamra.

Az utolsó kör előtt azt számoltam hogy nagyjából 34 perc alatt kell futnom ahhoz, hogy a 6 órán belüli idő meglegyen, és végül ez szerencsére sikerült is; 5:57:30-as idővel futottam át a célkapun, ahol biztos a felhőtlen örömnek kellett volna következnie, nem pedig a "végre vége" hangulatnak... sajnos utóbbi jött most, de ez ilyen hosszú verseny után benne van.

Ami a pozitívumokat illeti: a bicikli nagyon jól ment, éreztem hogy a sok felkészülés megtette hatását. Az hogy bejöttem 6 óra alá szintén olyan ami régi álom volt.

Ami meg a negatívum: képtelen vagyok a futásomat összerakni ebben a melegben ilyen fos pályán. A tavalyi futópályán szerintem meglett volna az 5:50 körüli idő is, de ott vasárnap azokon az emelkedőkön képtelen voltam ennél többet kipréselni magamból, ami jól mutatja, hogy nem megfelelő a futás készülésem, még akkor sem, ha jóval többet teszek bele km-ben mint tavaly. Úgyhogy ezen dolgozni kell.

Végezetül a szokásos köszönet rovat: Nóra első, második és mindegyik helyen a legnagyobb támasz nekem; nélküle ez a verseny (se) tudott volna végigmenni. Rajta kívül köszönet illeti Lórit a felkészülés végén adott tippekért, Miklóst a bringa technikai felkészítéséért, Nórit (kollegámat :)) a frissítés összerakásáért, Pistit az úszásban nyújtott segítségért, Csillát a fizikai felkészítésemért, Lippit mert mindig támogat mentálisan és persze az összes szervezőt azért, hogy tető alá hozták az év legjobb hangulatú versenyét. Szóval KÖSZÖNÖM!

Most jön egy lazább és egy erősebb hét, aztán folyt köv Tatán, Olimpiai távon!