Nem csinálok titkot belőle, hogy a Vasi vasember itthon a kedvenc versenyem! Nem csak azért mert a lebonyolítás és a pálya olyan amilyen, hanem azért is, mert ez minden évben az az esemény, ahol valahogy mindig összejön a jó társaság, és az azzal járó még annál is jobb hangulat.

Az elmúlt két évhez képest idén mondjuk jelentős változás volt, hogy nem Viktorral ketten mentünk Szombathelyre, hanem ő is hozta a családot meg én is vittem az enyémet. Így a 2x3 óra trécselés kimaradt, plusz volt némi extra szervezési munka, de legalább a lányok ott tudtak lenni velünk. Ha már lányok: idén Hajni kollegánk is csatlakozott a szombathelyi kontingenshez, hogy készüljön picit a tatai megmérettetésre. 

Pénteken mentünk le, majd a szállás elfoglalás után jött a már szokásos rajtcsomag átvétel és közös vacsora a másnapi versenyre készülés jegyében. Azt előzetesen egyébként már tudni lehetett, hogy jóval melegebb lesz mint 2022-ben volt (akkor nagyon kellemes időjárást fogtunk ki); ez okozott némi aggodalmat, de elütöttük azzal, hogy majd jobban kell hidratálni útközben. Én azt számoltam hogy főleg a bringán kell nagyon észnél lenni, hogy a futásra még relatíve friss lábbal, nem kiszáradva érjek majd oda.

Szombaton kényelmes közös reggeli után irány a versenyközpont, ahol a szokásos depózás, csomagpakolás, rajt várás trió várt ránk. Amit írtam Keszthely kapcsán is, az itt már még erősebben jelentkezett: jóval kevesebb csomaggal érkeztem a depóba mint szoktam, és bár volt hiányérzetem, mégis azt számoltam hogy mindenem megvan. Nem hátizsákban vagy dobozban, hanem konkrétan egy kis kupacban, amiből a legnagyobb részt a cipőm vitte el. Még azon gondolkodtam, hogy a biciklis cipőt rárakom előre a bringára, de ezt az ötletet végül elvetettem.

Az úszás szokás szerint a csónakázó tóban volt, és miközben tapostam a vizet a rajtra várva, az órám nem igazán találta a jelet... mondom mindegy, a pálya a tavalyi formátumban van, akkor ilyen 1550 méterre jött ki, akkor nagy változás nem lehet. 

Ehhez képest egészen döbbenetes módon 30 percen belül ment az úszás, ami egy pötyit gyanús volt, de nem foglalkoztam ezzel (főleg hogy közben elég erősnek is éreztem magam), hanem nyomás ki a depóba, fel a biciklire és irány az út. 

A bringa az útfeltúrások miatt át lett kicsit variálva, ennek köszönhetően hosszabb is lett a tavalyinál egy minimálisan, de ahogy mondani szokás, a teljesítmény az nem ezen múlt. Sokkal inkább azon, hogy kivételesen szinte semmi szél nem volt (néha hátszél), és valami irgalmatlan módon lehetett nyomni neki a sík részeken. A táv elején úgy voltam, hogy ameddig nincs igazán nagy légmozgás addig nyomom ami a csövön kifér, aztán valahol ilyen 20-25 km között már láttam, hogy kicsit vissza kellene venni, mert ha 40 km-t letolok ilyen 170-200 watton akkor a lábaim összeakadnak majd a futáson. Nehezítő tényező volt hogy elejtettem a kulacsomat egyszer; azért vissza kellett gurulni sajnos, ami a lendületet erősen megtörte.

Mindennel együtt végül 42 km-es távot sikerült abszolválni bőven 1:20-on belül úgy, hogy éreztem hogy van kraft a lábaimban a futásra. Így aztán cipő fel, egy zselé be a szervezetbe és irány a szokásos négy körös rohanás. A terv az volt, hogy a köztes frissítőn nem állok meg, csak minden kör végén a mindenes pultnál veszek fel vizet, meg szivacsot. Ez elég is volt egyébként (sokszor még így is azt éreztem hogy túlfrissítem magam), és ennek is köszönhetően szerintem a leginkább megingás nélküli futást hoztam össze az elmúlt négy évben. Talán Tatán volt egyszer még olimpiai távon, hogy nem estem szét egyáltalán egy másodpercre sem (meg persze az emlékezetes szlovéniai IM70.3, de ott az időjárás nagyon a kezemre játszott). Az igazán megdöbbentő hogy korosztályos top10 időt futottam a végén úgy, hogy az utolsó körben azért már nem tepertem annyira nagyon.

A vége új PB, 2:35:29... és igen, kicsit bosszant a dolog, hogy nem lett meg a 2:35-ön belüli idő, de azért ne legyünk elégedetlenek, mert tavalyhoz képest 10 perccel voltam jobb, ami azért elég szignifikáns előrelépés. Nagyon erősen benne volt ebben az hogy a biciklin sikerült 33,6 km/h átlagot menni, és az is, hogy a futáson teljesen koncentrált tudtam maradni, ami azért elég ritka (majd figyeldoda a tatai beszámolót hamarosan).

A legjobb újítást pedig ne felejtsük el: Szombathelyen lehetőség van arra hogy az érmet a családod/barátaid adják át, így én is Nórától és Grétától vettem át a sajátomat, ami egy egészen felemelő élmény volt. Csak ezért is járna a csillagos ötös a szervezőknek, de idén is sikerült mindenben perfekt rendezvényt összehozniuk, úgyhogy csak dicsérni lehet őket! :)

A verseny után még este együtt vacsoráztunk Hajniékkal, aztán vasárnap reggel pakoltunk csak fel és jöttünk haza úgy, hogy fejben már félig Tatán jártam, a féltávú amatőr bajnokságon. Erről a következő posztban számolok majd be, és ezzel érem majd utol magam végre :)!

Addig szép napot, jó készülést! :)