Kicsit eltűntem, de ennek több oka is volt. Az egyik, hogy tartottam egy nagyon pihenős pihenőhetet, a másik pedig hogy munka fronton is eléggé sűrű napjaim voltak, és írni már nem annyira maradt időm és erőm sem.
Az elmúlt két hétben azért jött jó hír, méghozzá az, hogy mind Kaposvár mind pedig Tata készen áll a verseny megrendezésére, így június 28 és július 18 két olyan dátum, amikor valós körülmények között lehet megmutatni, hogy a sok edzésmunka mire elég.
Egyrészt óriási köszönet a szervezőknek hogy ezt összehozzák, másrészt pedig le a kalappal a bátorságuk előtt, hogy meg merik rendezni a versenyeket. Egy ponton túl én már kezdtem elengedni teljes egészében ezt a szezont, de láthatóan még van aki ragaszkodik ahhoz, hogy megpróbáljunk normális életet élni. Érdekes mondjuk, hogy a somorjai középtávot simán lemondták erre az évre, úgyhogy az majd a következő szezon főversenye lehet, ha úgy alakul az életem.
Mikor kihirdették hogy lesz Extrememan113 elég sokan kétségbe estek hogy jaj hogy állnak az edzéssel, de szerencsére én nem tartoztam közéjük, merthogy továbbra is úgy készülök mintha teljesen normális év lenne. A visszatérésem az uszodába is egész jól sikerült; bár a Pistivel közös edzések nincsenek, de igyekszem heti 3-3,5 km körül teljesíteni, hogy visszaszerezzem a lendületet.
Biciklin meglehetősen sok időt töltöttem mostanában, ami meg is felel az előzetesen az év elején tervezett programnak. A cél ugye az volt hogy a téli hónapok elsősorban futásról és görgőről szóljanak, majd ahogy jön a tavasz és a nyár eleje, úgy tevődjön át a hangsúly a bringára és a kinti edzésekre. Az elmúlt héten már közel 180 km-t teljesítettem, mindet kint ráadásul, úgyhogy szokom a hosszú tekeréseket, és mellette azért megvan a heti 30-40 km közötti futás is. Őszintén szólva engem is meglep, hogy mennyivel nagyobb volument teljesítek idén mint tavaly...
A formaidőzítésről pedig: csináltam egy nagyon vékony hetet hogy picit pihenjek, majd aztán az elmúlt héten teljesítettem az idei leghosszabb hétnapos szakaszt. Több mint 11 óra felkészülés, hosszú biciklikkel és terepfutással is megspékelve. Sikerült az Intersport Virtuális Tókerülésen 65km-es távon egy korosztályos ezüstöt is elhozni, úgyhogy erős hét - jó eredmények kombináció megvan.
Ami a versenyig hátralevő heteket illeti: ezen a héten inkább úszás-futás dominancia lesz, merthogy elég vacak időt mondanak csütörtökig, és ez a két edzésfajta ilyenkor is jól teljesíthető. Hétvégén egy Vivicitta virtuális félmaraton azért belefér majd, a hétvégi hosszú futás keretében. Jövő héten már inkább a rövid úszás + közepes bicikli lesz hangsúlyos, illetve van egy 29 km-es hosszú futás elmaradásom, de mivel azt terepen kell teljesíteni, inkább lesz kirándulás mint tényleges megterhelő futás.
A 28-al záródó hétvége pedig... nos az lesz az igazi erőpróba :).
A héten még tervezek majd egy posztot a szombati bringatúráról, főleg az útvonal miatt :).