A kérdőjel az egyszernek szól, mert ahogy nézem volt olyan év mikor háromszor is kimerészkedtem futni az erdőbe, de valahogy mindig rá kell jönnöm, hogy azért a "Trail is my way" ha valakire nem igaz az én vagyok.

Node miért is indultam akkor el idén is az Intersport félmaratonon? 

Az igazság az, hogy néztem az éves teljesítményemet, és eléggé meglepett (hovatovább sokkolt :)), hogy összesen eddig 10 versenyen indultam ebben a szezonban, és ez nagyon nem jellemző rám. Nyilván a tavalyi sérülésekkel terhelt év után nem akartam idén megtolni erőből a dolgokat (főleg hogy július 30 óta már másra is tekintettel kell lennem ugye), de azért az motoszkált bennem, hogy még pár eseményen azért csak részt kellene venni idén.

Hajni győzködött, hogy menjek vele a Generali Balatonfüredre félmaratonozni, de ahogy számoltam hogy hánykor kéne kelni és mikor esnék haza, úgy határoztam hogy inkább terepre megyek és az egy hévmegállónyira levő Intersport terep fm-et választom. Ezt egyébként már futottam is talán két éve (három éve volt - szerk.), úgyhogy legalább abból a szempontból is képben voltam, hogy mire számítsak, merthogy az útvonal (szerencsére) nem változott.

Hétközben nem voltam túl acélos formában, és szombat reggel is úgy keltem hogy hiba volt ez a nevezés, de azért felszerszámoztam magam és lementem Csillaghegyre a rajthoz. Ahol persze zéró ismerős volt, úgyhogy egyedül ücsörögve vártam a vég kezdetét, azaz a rajtkürtöt, és ahogy az felharsant, nagyjából a 15-20-ik párosban el is indultam. 

Relatíve jó tempóban haladtam a Kevély lábáig, ahol tudtam, hogy a sziklás emelkedőn maximum sétálni fogok tudni, de erre ugye számítottam. Arra már kevésbé, hogy a hegy tetején elkezdett szemetelni az eső; mondom fasza lesz ha még esni is fog, mert már így is rettenetesen csúszott az avar, és lefele nagyon gagyi tempót tudtam menni.

A Kevély nyereg után hosszan lejt vagy sík a terep, úgyhogy 11 km-ig nagyon klasszul haladtam, és ott a soron következő brutál meredek emelkedőn felfele kényelmesen sétálva megettem pár gumicukrot hogy legyen bennem egy kis kraft. Pikkpakk azon kaptam magam hogy már túl vagyok 14 km-en, és az utolsó harmadát csinálom a távnak, és eskü egy pillanatra még azon is elgondolkodtam, hogy a 30-ra kellett volna nevezni inkább.

A táv végén volt még két rövid de velős kaptató, aztán lekocogtam az aszfalton Békásmegyerre és hirtelen már arra eszméltem, hogy átlépek a célkapun és átveszem az érmet. A befutó időm 2:15:02, ami 2,5 perccel rosszabb mint 2019-ben, de az is igaz, hogy most aztán nem toltam neki erőből egyáltalán.

Amúgy ez az utolsó fél mondat írja le legjobban hogy mi is történt: kényelmesen, kocogva, néha megállva mentem végig, mindenféle stresszelés nélkül.

Lehet mindig így kéne?

Folyt köv. a Balaton Félmaratonon novemberben...