Kezdeném a magam mentegetésével: azért nem írtam már régóta, mert a blog.hu valamilyen fura oknál fogva nem engedett belépni a felületre, így esélytelen voltam megírni az UTH beszámolót is, meg azóta még vagy hármat. Úgyhogy most pótlások jönnek majd, illetve egy hosszabb beszámoló az Asics Gel Kayano 29-ről is, amibe beletekertem több mint 1000 km-t. Szóval kontentekre fel.

Jó rég volt már május amikor az UTH-t futottam, de relatíve jól emlékszem mindenre a verseny kapcsán, merthogy ez volt életem első "ultrája" (nem tudom hány km fölött tekinthető egy futóverseny amúgy annak), plusz a terepfutás önmagában egy elég nehéz műfaj nekem.

Melegítésképp egyébként egy héttel előtte még lenyomtam a Szadai terepfutás 22 km-es távját, hogy legalább minimálisan legyen földutas tapasztalat, de igaziból tudtam azt, hogy felkészülni úgysem tudok arra hogy ennyire hosszú a távolság (54 km) és hogy ennyire szar a terep (1800 fölötti szintet írt).

A rajt előtt ücsörögtem a versenyközpontban és amellett hogy meg kellett állapítanom, hogy nagyon pöpec a szervezés, azon gondolkodtam, hogy a nevezés nem volt a legjobb ötlet. Teljesen idegen tőlem a terep, nem is gyakorlom, és élesben egy ekkora távolság biztos fájni fog. 

Aztán ahogy lenni szokott gyorsan lepörgött az óra, és máris ott álltam a többiekkel és vártam a startpisztolyt. Ismerőst nagyjából hiába kerestem... azt viszont legalább tudtam, hogy a frissítő pontnál fogok találkozni régi cimborákkal, akik a crew-t erősítik.

A versenyt én két részre osztanám, az első 30 km-re és a második 24-re. Teljesen hülyén fog hangzani, de pont az eleje szerintem a könnyebb, hiába hosszú. Ott a terep még nem volt annyira durva; az emelkedők egy része még futható is volt, a lejtős részeken meg nem szedtem össze magamhoz képest nagy hátrányt, így a 30-as checkpointon még talán 24-ik helyen fordultam (lol), és vágtam neki a két igazán nehéz emelkedőnek.

A poén hogy önmagában az első nagyon meredek emelkedőn tudtam volna előzni vagy 10-et biztos, ha nem ragadok be egy nagyon lassan tötyörgő trió mögé. Mivel nem nagyon volt hely kikerülni őket, így gyötrelmes lassan keveredtünk fel a hegy tetejére, ahonnan viszont ugye a lejtmenetben megettek páran. Egyrészt amúgy is gyengén futok lefele, másrészt meg ott már keményen elkezdett fájni a lábfejem is.

Az utolsó emelkedőre fordulva így a 35-ik hely környékén voltam, és bár a rajz alapján ez is meredeknek ígérkezett, a valóságban csak egy "egyszerű" hegy volt, amire relatíve hamar felértem. Utána az utolsó szakaszra fordulva tudtam, hogy már csak le kell gurulni, aztán egy utolsó frissítés és jöhet az aszfaltos szakasz.

Az aszfaltos ami bmeg nem akart elfogyni... nyilván ott a terep kedvezett nekem és egész simán váltottam újra 5 perces körüli ezrekre, de hogy minden kanyar után azt hittem hogy ott a cél az tiszta sor, és nem... mindig még egy kirakott szalag, még egy útjelző tábla, még egy akármi... bázz, mondom sose lesz már vége.

Aztán valahogy mégis elértem oda hogy szentendrei sétálóutca, macskakő, integető turisták, hangosan buzdító nézők, és az utolsó kanyar, majd a befutó. 54 km, 1935m szint (nekem legalábbis), végtelen lábfájás, de sikeres teljesítés! 

A célban Hajni és Lippi vártak; volt Hell (életet mentett) és kaja is, de a lényeg szerintem az, hogy a szokásos szétesős-meghalós-okádós beérkezés helyett mosolyogtam és úgy is éreztem hogy a teljesítés ideje is rendben volt. Előzetesen ilyen 7 óra és 7:30 közé vártam magam, ehhez képest 6:35:29-es idővel a 47-ik megtisztelő helyet szereztem meg. 

Nyilván nehéz belőni amúgy ezt az egészet teljesítmény szempontból, mert ugye elsőre én sem tudtam hogy mire is készüljek, meg az időjárás is nagyon kedvezett (kb. semmi sár, kellemes meleg, zéró eső). Azon is gondolkodtam hogy vajon való-e nekem az ilyen hosszú táv (szerintem nem) és a terep (az meg egyértelműen nem), vagy hogy akarok-e ezen a versenyen még egyszer részt venni (meglepő módon igen :D)... de összességében azt tudom mondani hogy ez egy jó élmény volt, megérte eljönni, és ami a legjobban megérte az az, hogy sikerült komfortzónán kívül kerülni úgy, hogy ez ne bosszantson.

Ezzel együtt a 2024-es részvételem erősen bizonytalan, de ez már egy másik történet :).