Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

Extrememan afterlife, Tata kilátások, egyebek

Ólmos fáradtság lett úrrá rajtam, plusz kilátások a tatai OB-re

2020. július 06. - akifutazfut

Érdekes egy hét volt az előző, azt meg kell hagyni...

A kaposvári verseny után hétfőn jöttünk csak haza, így azt a napot még pihenéssel töltöttem, de kedden már jó ötletnek tűnt úszni egy rövidebbet átmozgató jelleggel. Meglepő módon tényleg rövidebb is lett az úszás, merthogy rettenet sokan voltak az usziban, és úgy fél óra után meguntam kerülgetni az embereket.

Szerdán már futottam, jól is esett, és a csütörtöki pihenőnap után pénteken meglepő könnyedséggel toltam le egy 30km bicikli + 8 km futás brick edzést, amit eredetileg nem is nagyon terveztem. Élveztem hogy visznek a lábaim, lendületesen ment a tekerés és a futás kifejezetten jól esett ismét. Ennek már úgy gyanúsnak kellett volna lenni.

Szombaton családi program volt, aztán vasárnap délelőtt még segítettem Tesómnak, aztán délután otthon ülve arra gondoltam hogy csak biciklizek egy 40-45 km-es etapot, ameddig Nóra alszik. Így utólag azt mondom, hogy ez volt a hét leghülyébb ötlete :).

Ahogy kiléptem a házból éreztem hogy pusztulat meleg van (szerintem kb. 33 fok), és amikor a levegő ilyen meleg akkor az aszfalt erre még rá tud tenni egy tízest gond nélkül. Sebaj, majd hűt a menetszél, így felpattantam a nyeregbe és nekivágtam a szokásos köreimnek.

Valahol 17 km körül kezdtem érezni hogy bár nem megyek rossz tempót (28 km/h körül ezen a kanyargós sokat fékezős pályán általában okénak szoktam érezni magam), de valami nem az igazi. Persze néztem az órát, láttam hogy jó időket megyek, a pulzusom a hőség ellenére meglepően alacsony volt (113 átlag, 135 max), de valahogy nem volt komfortos a dolog.

Otthon zuhany és nyújtás, aztán 5 perccel később azt éreztem hogy a lábaim nem tartanak meg, és azonnal el tudnék aludni. Érdekes érzés volt; gyakorlatilag a kaposvári verseny, az egész heti komoly munkahelyi stressz és a feleslegesen túltolt edzéshét egyben jött ki rajtam nulla másodperc alatt. El is mentem aludni fél 10kor :D.

Ami ezt a hetet meg a következőket illeti:

A héten egy közepesebb programot terveztem magamnak, amiben lesz félmaraton futás is (Panoráma virtuális) újra, illetve két közepes biciklis session és két úszás is. Muszáj utóbbit letolni, merthogy lejár az uszoda bérletem, és jövő héten nyaralni megyünk :), nem hagynám már bent a dolgot.

A soron következő megmérettetés pedig a legendás tatai olimpiai táv lesz, idén a változatosság jegyében megint új bicikli pályával. Nem tudom miért érzi amúgy a szervezőcsapat kötelességének hogy az útvonalon variáljon, de a sok rövid kör után a tavalyi két hosszabb szerintem teljesen oké volt, most viszont lesz egy hosszú amiben emelkedő is van nem is kevés. Mielőtt félreértene bárki: nincsen bajom az emelkedővel (sőt :)), de teljesen összehasonlíthatatlan lesz az olimpiai távon ment eredményem a tavalyival és az az előttivel így.

Úszáson nagy extrát ismét nem várok magamtól, legyen meg, aztán a biciklit megpróbálom megküldeni egy picit jobban (tavalyi 32-es átlagot ezen a pályán is hoznom kellene), a futás pedig a szokásos 45 perc körüli 10km-re van számolva. Nem gondolom hogy jelen állapotomban valami vadító időt fogok menni, de nem is ez a cél, hanem csak hogy lendületben és versenyrutinban maradjak a szeptemberi Balatonmanig. Ami szokás szerint ki tud majd ba.ni velünk az az időjárás; eddig kétszer indultam ezen a versenyen és kétszer áztam szarrá; és kétlem hogy a hőmérséklet alacsonyabb lesz a mostaninál.

Szóval kalandra és versenyre fel :)!

A bejegyzés trackback címe:

https://akifutazfut.blog.hu/api/trackback/id/tr5515984254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása