Mielőtt bármit írnék szeretném előrebocsátani, hogy ez NEM politikai felhangokkal teli poszt lesz, így aki erre számítana (hogy bármelyik oldalt ekézni fogom) az rossz helyen jár és ne is olvasson tovább. Amiről itt lejjebb szó lesz az egy igen szomorú leirata annak ahogy ma zajlik az élet egy kórházban, a járóbeteg ellátáson. Ami fontos, nem az ott dolgozó emberek kritikája következik, hiszen ők végletekig ki vannak feszítve egy borzalmasan alulfinanszírozott és nagyon rosszul szervezett rendszerben. Ugyanakkor megdöbbentő, hogy 2021-ben ilyen kálvárián kell keresztül menni, a nagy semmiért...

Történt ugye a szomorú eset a törött csontommal, és miután az MRI-t privát csináltattam és csak a belgyógyász kollegámmal tudtam átnézetni, nekivágtam a magyar EÜ berkeinek, hogy kerítsek egy orvost, aki a leletet megnézi, és megmondja, hogy mi vár rám.

Egyik kollegám ajánlására nekivágtam hát az egyik legnagyobb budapesti kórház járóbeteg ellátásának. Már a beutaló megszerzése felért egy közepes kalandtúrával, ugyanis a háziorvosomhoz bejutni lehetetlen, felhívni pedig szintén az (vagy foglalt vagy nem kapcsolható). Sikerült a céges orvossal megoldani a kérdést, bár az orvos nevét rosszul írta az asszisztens, és a megfelelő kódot sem találta el. Node gondoltam ez nem jelenthet problémát, beballagtam a kórházba a papírral valamit az összes leletemmel, és megpróbáltam eljutni az orvoshoz.

Az hogy a regisztráció menete nincsen kiírva, az szinte alapértelmezett, de szerencsére a többi beteget követve az ember gyorsan rájön, hogy hol és mit kell leadni, mi a becsekkolás módja. Az időhorizont ott kezdett torzulni, hogy már a regisztrációs rendszer sem működött vagy fél óráig, ami elkezdte emelni a kezelésre érkezett páciensek ingerültségi szintjét. Node ezt megugrottuk végül, így sorra is kerültem a pultok sokaságánál. Miközben abszolút GDPR kompatbilisen diktáltam be az adataimat, arra lettem figyelmes, hogy két pulttal odébb eszkalálódik a helyzet: egy idős hölgy felháborodván azon hogy csak novemberre van időpont, a botjával elkezdte verni a plexifalat, hogy mit képzelnek magukról. Nem tudom hogy van ez, a néni biztos egy másik országból érkezett, de ezt még én is tudom, hogy iszonyat hosszú a várólista mindenhova. 

Túljutva a regisztráción felcaplattam a doktor szobájához, ahol örömmel láttam hogy a rendelési időből hátralevő két órára mindössze három páciens jut, tehát van rá reális esélyem, hogy a doki még meg is nézzen. Azzal nem számoltam mondjuk, hogy megelőz a másik orvos felesége, a recepciós barátnője, és kis túlzással a biztonsági őr kutyája is. Persze ne szívjam fel magam, még mindig a szívességek hajtják az országot, vártam hát türelemmel.

Nagyjából egy óra múlva kiszólt az asszisztens hogy mehetek, így besétáltam és hangosan köszöntem, ahogy azt illik. A doki szerint valószínűleg nem illik, mert valami morgással reagált, majd kezdésnek Gyurcsók József módszerével távolról próbálta kideríteni hogy mi lehet a bajom, anélkül hogy a leletet megnézte volna, vagy megvárta volna hogy végigmondjam, hogy mi is történt. Egy ponton túl rájöhetett hogy ez így nem megy, mert közelebb merészkedett, és háromszor hátba vert, hogy ez fáj-e. Nem, nem fáj, de teszem hozzá halkan, hogy 18 év kosárlabdázás alatt egész más fogalmaim lettek a fájdalomról, mint az átlag embernek. Adnám ezen a ponton a cd-t ami az MRI eredményeit tartalmazza, de minek, hiszen a doktor egy legyintéssel elintézi, majd hozzáteszi, hogy "Ez engem nem érdekel". Oké, hát 35.000 forint egy MRI; ennyi erővel a cd-re felírathattam volna a kedvenc slágereimet és annak meghallgatása legalább szórakoztatna.

A papírjaim felületes átolvasása után közölte hogy ír fel gyógyszert és két hónapig semmi. Két hónap mikortól? Hát két hónap. Ja és menjek el mágneses terápiára, itt a szomszéd folyosón lehet bejelentkezni.

Így 5 azaz ÖT perccel az ajtón való belépésem után kint álltam újra a folyosón úgy, hogy a diagnózist nem tudtam meg, a kezelés módjáról semmit nem tudtam meg, és persze kifele sem köszönt el a doktor, de gondolom ez tilos lehet, vagy ezzel terjed a covid vagy a franc tudja.

Aki azt gondolná hogy innentől vége a sztorinak az nagyot téved. Átsétáltam a fizikoterápiás osztályra ahol a bejelentkezésnél lebasztak hogy miért ide jöttem bejelentkezni (talán a FIZIKOTERÁPIA BEJELENTKEZÉS tábla zavarhatott össze...), majd elküldtek egy másik szárny másik szobájába hogy ott kell leadni a papírt. Itt már erősen úgy éreztem magam mint Asterix a 12 próba során a hivatalban, de átcaplattam, és meglepve tapasztaltam, hogy az adott részleg teljesen üres, sehol egy beteg.

Szerintem az üres kórházi osztály az veszettül gyanús, de itt még nem sejtettem hogy kafkai magasságokba ér a napom. Beballagtam, mondom a hölgynek hogy ezzel a papírral küldtek ide. Nézi-nézi, majd közli, hogy: "A professzor úr nem mondta hogy ezt az osztályt holnaptól bezárják?". Kafka ha még élne nem tudna jobbat írni abban biztos vagyok, én meg ezen a ponton már reagálni sem tudtam, csak bólintottam és kisétáltam.

A kórház előtt állva azon merengtem hogy elb.sztam az életemből 2,5 órát, és csak azt nem tudom továbbra sem, hogy merre tovább a fájós derekammal. A kiváltott gyógyszerekről kiderült hogy magnézium, glükozamin és egy adag fájdalomcsillapító... hát ezt is magamtól el tudtam volna intézni simán a patikában. 

És mégegyszer: nem az egészségügyben dolgozó emberek kritikája ez; ők azt gondolom a legjobb tudásuk szerint látják el a munkájukat. Ettől persze köszönni lehetne, meg a diagnózist el lehetne mondani, de tekintsünk el ettől.

A rendszer az ami döbbenetes, hogy sok pénzért (én rendesen fizetek TB-t) az ellátást ilyen formában kapom meg, és a vége az, hogy aztán újabb 28000 forintért elmehetek egy privát orvoshoz. Nem fogok stadionozni, kisvasutazni, tolvajozni, lőrincezni és a többi, mert nem éri meg. De fognám, és átmaszkírozva elküldeném egynémely döntéshozót egy ilyen túrára, hogy lássa hogy mi az amit valóban meg kellene oldani.

A kórház és az orvos nevét szándékosan nem írom le, és ezt külön kérésre sem fogom megtenni, mert velük ellentétben én tudom mi az a GDPR :).

Elegyes, ámde összefüggő témák következnek a derék problémák tükrében.

Jelenleg gőzerővel dolgozik a testem a gyógyuláson és a regeneráción. Irgalmatlan mennyiségű gyulladáscsökkentőt szedtem be, hogy lemenjen végre a vérömleny a törésről, és jól halad a dolog, mert egyre kevésbé fáj. Még mindig kellemetlen, de örömteli benne, hogy pl. tudok már egy lábon állva cipőt felvenni. Ugye milyen apróságnak tűnik, mégis milyen vacak amikor nem megy? :) 

A jó hír emellett szerintem az, hogy fejben relatíve jól viselem azt, hogy sokkal kevésbé tudok mobilis lenni mint szoktam. Az elmúlt közel négy évben jelentős mennyiségű km-t tettem meg úszva-tekerve-futva, és az, hogy most ezt nem tehetem meg, sokkal kevésbé vert fejbe mint vártam. Arra számítottam, hogy erőt vesz majd rajtam a FOMO és a letargia, ehhez képest igyekszem a lehetőségekhez mérten pozitívan szemlélni, hogy a felszabaduló időt másra tudom fordítani. Találkoztam régi barátokkal, átestem pár olyan beszélgetésen amire nagyon nagy szükségem volt, és csak picit akadtam ki azon, hogy nem tudtam ott lenni Keszthelyen idén :). Nem tudom miért történt az ami, nem is szeretnék ebbe semmi spirituális vagy karmikus dolgot belelátni, de ha már így jártam akkor igyekszem ezt a lehető legokosabban kihasználni. Még dolgozom azon hogy a kajálást is egy fokkal okosabban csináljam, és ha még az is összejön az nagy nyeresége lesz ennek a helyhez kötött időszaknak.

Edzést is elkezdtem; magamhoz mérten közepesen óvatosan. Görgőztem kétszer múlt héten, illetve voltam kint országúton is, és végül összesen három edzés alatt 101 km-t tudtam abszolválni, egészen jó hatásfokkal. Ami látszik hogy sokat "nem felejtettem"; még mindig stabil watton és jó tempón tudok tekerni, csak a kondim rogyott meg picurkát (nagyjából 40 perc erős bicikli után fájdogált a térdhajlatom), de az hamar vissza fog jönni. A nagyobb emelkedős részek, kiállások és erős 200 watt fölötti belepörgetések még nem esnek jól persze, de szerintem rendben van ahhoz képest, hogy milyen volt az elmúlt 4 hét. 

Ha minden jól megy akkor csütörtökön elkezdek újra úszni is, de ehhez még holnap a doktornak lehet egy-két keresletlen szava majd. Én ezzel együtt nagyon reménykedem abban, hogy a törés csak felületi és július 10-én már ott tudok lenni Szombathelyen.

Addig természetesen eredményes felkészülést mindenkinek! :)

Valahol ott tettem le a fonalat, hogy fáj a derekam/hátam/lábam, és nem tudom mikorra gyógyulok meg. Ritkán van egyébként ilyen; 17 év kosarazás alatt megtanultam annak idején hogy melyik fájdalom kb. mit jelez, és mennyi ideig lehet rá számítani, hogy velem marad.

Ehhez képest a mostani rohadtul nem akart múlni, úgyhogy elmentem orvoshoz kivételesen. Az MRI vizsgálat pedig kimutatta azt amire baromira nem számítottam: el van törve a keresztcsontom. Az orvos szerint ez még az egy hónappal ezelőtti biciklis esésnél jöhetett össze, és utána a futás alatt már csak bevérzett, és azért fáj ennyire, mert a vérömleny nyomja a csonthártyát és az idegeket. Klasszul hangzik.

Node elkeseredésre semmi ok; egyrészt el nem mozdult, a gerincem és az ízületeim épek teljesen, sérvem sincs (ez mindenképpen pozitív hír), és ami a legjobb, hogy amint a vérömleny lemegy a fájdalom elmúlik, és újra el lehet kezdeni kicsit óvatosabban edzeni. Ez jelenlegi várakozások alapján azt jelenti hogy a héten még maximum light görgőzés engedélyezett; a jövő héten pedig talán el tudom kezdeni az úszást is.

Persze türelmesnek kell lennem, és benne van a pakliban továbbra is az hogy további versenyeket kell kihagyni, de nyilván fő az egészség, a többi nem számít. 

Hát így állunk most, igyekszem pozitív maradni, mert máshogy ez nem megy :).

No az jelenleg 99% hogy Székesfehérváron nem fogok tudni rajthoz állni, s erős a gyanúm, hogy Keszthely hasonló sorsra jut. Egyelőre sétálni se nagyon tudok, nemhogy futni, szóval lélekben fel kell dolgozni, hogy ebből most nem lesz semmi. A meglepő, hogy egyelőre egészen jól viselem mentálisan, és gőzerővel arra fókuszálok, hogy júliusra rendben legyek.

A masszőr csodát tett így is, mert legalább járni tudok, de hogy ebből mikor lesz legközelebb bármi értelmes, azt a franc se tudja. Úszni kisebb fájdalmakkal tudok, persze rohadt lassan, és az hogy biciklin mi megy (a 110 wattos görgőzésen kívül persze), az majd a jövő héten kiderül.

Közben otthon is van elég sok szarság és költözünk is... nem is kommentálom, de igyekszem pozitív maradni :).

Állítólag minden évre kell valami gixer, de azért azt nem gondoltam, hogy a biciklis esés a keréktöréssel csak az egyik része lesz a bulinak.

Az történt, hogy a 21-ik edzéshét lezárásaként gondoltam, hogy futok egy félmaratont. Igaziból elég tré időjárás volt, gondolkodtam hogy inkább görgőzök helyette, de aztán csökkent az eső, mondom kimegyek, futok egy jót a Szigeten. Nem gyorsan, csak kényelmesen, alacsony pulzuson.

Olyan 8 km-ig kifejezetten élveztem a dolgot, csak az zavart, hogy csúszik a rekortán. Aztán ahogy elértem a MAC sarkát, éreztem hogy valami belenyillal  derekamba, és onnantól már csak vergődtem méterről méterre. Olyannyira, hogy a végén már azt éreztem, hogy kiegyenesedni se nagyon tudok.

Autóba bemásztam, hazavezettem, és azóta (ez kicsit több mint egy hete volt) minden megtett méter egy merő szenvedés. A vicc az hogy szerintem úszni meg bringázni azt tudok (görgőzni legalábbis tudtam), de ha 5 méternél messzebbre kellene futni akkor lehet elsírnám magam...

Borzasztóan csalódott vagyok hogy ennyi beletett munka után jelenleg itt tartok, ugyanakkor meg a másik oldalon bizakodom, hogy ha esetleg most el is megy az első egy-két verseny, júliusra amikor tényleg formában kell lennem, addigra oké leszek.

Addig meg imádkozás a köbön, hogy javuljak annyit, hogy Székesfehérváron ott tudjak lenni a rajtnál.

Rohadtul elegem van, de tényleg...

Tavaly is volt ilyen blokk, és relatíve sok visszajelzést is kaptam ezzel kapcsolatban, úgyhogy fussuk át, hogy mi lesz az idei versenyekre a felszerelés.

Úszás:

A tökéletes változatlanság mintaképe lesz idén az úszó felszerelés, azaz maradt a Zoggs Predator szemüveg, és az Orca Openwater neoprén ruha. Egyrészt felesleges változtatni azon ami bevált, másrészt nem használódott el semmi tavaly óta jelentősen, miután október óta egy métert sem úsztam. Nade majd a héten újrakezdem :). Az árakat nem nagyon trackeltem, de ahogy a fórumokat nézem, egy jó úszószemüveg és neoprén kombó ki tud jönni még mindig 30.000 körüli összegből.

Bicikli:

A tervezett versenyeket figyelembe véve, a szezont a tavaly már bizonyított Cervélo P2 időfutam biciklivel igyekszem majd abszolválni. Tavaly óta ami változott az a kerékszett; a HED kereket eladtam, a Fulcrum Racing Zero pedig baleset áldozata lett, így idén Campagnolo Bullet Ultra (peremes, alu fékfelületes) lesz a gépen, Continental gumikkal (ezt még lehet cserélem a megszokott Pirelli P-Zero gumikra). Nem változott viszont az áttétel (50/34 elöl és 11/28 hátul), a nyereg (Specialized Sitero), és persze a szett sem (Ultegra 10s). Ha mégis úgy alakulna hogy bárhol sima országúti kell(ene) akkor a sokat megélt Orbea Orca helyett idén már Specialized S-works Tarmac SL4 lesz a titkos fegyver. Az Orbea-t tavaly fájó szívvel eladtam Lippinek; oly sok verseny után megérdemelten tölti pihenős éveit néhány HÉV megállóval odébb.

A két bicikli ára már nagyon vaskos tétel, de a Cervéló-ra számolok, ami összességében nagyságrendileg 550.000 körüli értéket képvisel.

Futás:

Ahol jelentős a változás az a futócipő. A már sokszor bizonyított és nagy részben bevált Saucony Guide cserére került, és nem csak típust de márkát is váltottam. Ennek sok oka van, de a legfontosabb az a Saucony nagyon gyenge tartóssága volt; gyakorlatilag 6-700 km alatt még én is tönkretettem pedig nagyon vékonyka vagyok hozzá. A választásom így a Hoka Carbon X-re esett ami kényelmes és gyors is. A terepet is tartalmazó futópályák esetében pedig Asics GT1000 lesz segítségemre a km-ek leküzdésében. A cipőket jó szokásomhoz híven leárazásokon szereztem, de azért a Hoka sajnos így is karcos összegbe került. Számoljunk így a cipőre 50.000 forintot.

Szót kell ejteni még a triatlonos ruházatról, ami ebben a szezonban is a már bizonyított hazai gyártótól az 575-től érkezik, csak most már "szponzorált tartalomként", hiszen a céges logóval ellátott mezt a munkahelyem biztosította.

Ez  hát a kezdőcsomag, és már csak 25 nap van addig, hogy ki is lehessen próbálni :)

Franc se gondolta február körül hogy erről még idén tudunk beszélni, de ténylegesen nyakunkon a versenyszezon; olyannyira hogy a jobbak (= nem én) már túl is vannak az első megmérettetésen (nekik innen is gratula)!

Node nézzük, hogy mik a tervek erre az évre, és aztán majd decemberben jön a szokásos visszamérés, hogy mi sikerült!

Futás:

Az idei évben a futóversenyek össze-vissza tologatása miatt leginkább azt tervezem, hogy a nagyobb félmaratonokat (Vivicitta, Wizz, Nightrun) vállalom csak, illetve a SPAR Maratont, ha minden összejön. Van néhány virtuális sorozat amin indultam, ebből a BSI négy évszak keretében igyekszem mindegyiket megfutni (vagy bicikli), és talán pár kisebb virtuálist még vállalok majd. Gondolkodtam egyébként ezen; egyszerűen futásban relatíve kevés olyan verseny van amit szeretek és idén megrendeznek, illetve amiben komoly kihívást látok úgy, hogy ne kelljen nagyon extra felkészülés (pl. 50km) hozzá. 

Ami fix, hogy terep versenyt nagyon maximum kettőt szeretnék vállalni idén, de benne van hogy ez pont nulla lesz. Elég volt belőle az a pár instant amit megcsináltam, és őszintén szólva főleg rossz emlékeim vannak a terep megoldásokról. Talán Kishegy trail ami szóba jöhet, de az is inkább csak buli futás jelleggel.

A maraton egy olyan cél ami erre az évre azért megmaradt, bár 99% vagyok benne, hogy a tavalyi időnél nem fogok tudni jobbat futni. 

Triatlon:

Az idei vállalás bátor lesz, 2x4 versenyt tervezek ugyanis.

Rövid távon a Székesfehérvár-Szombathely-Tata-Szeged négyesfogatot igyekszem teljesíteni. Ebből Tata már-már szokásos, hiszen minden évben igyekszem ott lenni, a másik három viszont új verseny lesz. Nem titkolom hogy különösen a fehérvári versenyt várom, merthogy nagyon szeretem a várost, és bár az Extrememan versenyeknek mindig vannak kisebb bájos mellélövései (frissítés khm), de a hangulatuk szuper szokott lenni. Szombathelyre a céges kötődés miatt megyek, a szegedi pedig új verseny idén a naptárban, de my575 szervezés (ami mindig garancia a profizmusra) és a város is közel áll hozzám.

Középtávon a Keszthely-Kaposvár-Kenese-Somorja négyesfogat a terv, és itt nagyon hangsúlyoznám a TERV szót. Az itthoni versenyek megrendezése miatt kevésbé aggódom, mint a somorjai világkupa futam miatt, de remélem hogy addigra a vírushelyzet változik úgy, hogy át tudjam lépni a határt. Oltásom van, a kérdés hogy mikor fogják elfogadni Szlovákiában ugye.

Alapvetően nagy dolgokat nem várok magamtól sem rövid sem pedig középtávon idén, merthogy az úszással kapcsolatban elég komoly elmaradásaim vannak, ami ahhoz fog vezetni, hogy amit meg is nyerek a futáson és biciklin, azt elveszítem a vízben. Így azt mondom hogy rövid távon ha 2:45 körül tudok menni annak nagyon fogok örülni, középtávon pedig egy 5:50 nagyon jó lenne.

Ez hát a terv, és meglátjuk mi sikerül belőle. A következő posztban pedig ahogy tavaly is, úgy idén is számításba veszem hogy mi lesz a versenyre a felszerelés!

Kicsit sáros vagyok mostanában az írással, de elég húzós időszakot élek meg; egyrészt lakást újítunk fel, másrészt a munka is besűrűsödött, és emellett az edzés is egészen nagy volumenben tud menni. Sírós poszt is lehetne, de igyekszem ezt kerülni :).

Úgyhogy picit távirati stílusban jöjjön a beszámoló a számokról:

17 hét telt el az alapozás elindítása óta. Az idei alapozást 20 hétre terveztem, tehát még három van belőle, amiből egy most nagyon könnyű lesz az oltás miatt, utána pedig már inkább csak közepes "szinten tartó" periódus jön, lehetőleg sok úszással. Utóbbihoz nyilván kelleni fog az uszi újranyitása, de szerintem az a héten megtörténik majd. Biciklin és futva már csak finomhangolás a terv, illetve talán még 1-1 virtuális futást megpróbálok beilleszteni nem eszetlen tempóban.

A 17 heti felkészülés alatt eddig nagyjából 2700 km-t tettem meg, ebből 2000 a bicikli, és közel 700 a futás. Az arány szerintem nem rossz (kétharmad-egyharmad), ez hozza azt a terhelést amit a féltávon általában kapni szoktam. Igyekeztem odafigyelni arra hogy hosszú edzések ugyanúgy legyenek mint rövidebb pörgős etapok. Biciklin nem egyszer volt meg a 30 km fölötti táv, hanem sokat mentem hosszút, igyekeztem annyi szintet is beletenni amennyit csak lehet, és úgy érzem, hogy amit terveztem azt sikerrel meg is csináltam.

A végére pedig a -1 kerék... azt szoktam mondani hogy minden évre kell egy biciklis gixer ami edzésen jön ki vagy olyan pillanatban ami nem verseny. Tavaly a verseny végén kaptam defektet a hőség miatt, előtte évben a szerb pusztában, de volt két esésem is az utóbbi években, de ez mind hozzátett ahhoz, hogy versenyeken általában relatíve probléma mentesen tudtam haladni. Nos megvolt az idei esés is, amiben a jó hír hogy nem tört semmim (lassan mentem éppen), a rossz viszont hogy az imádott Fulcrum kerekemnek viszont eljött a vég, és törött állapotában hever jelenleg. Borzasztóan szomorú vagyok emiatt, de tényleg a lényeg, hogy nekem bajom nem esett. 

No így állunk most; ma pedig megkapom az oltást és ennek megfelelően pihenek a héten, hogy utána újult erővel tudjam magam remélhetőleg már a vízbe vetni :).

No, hát 15 hét lement a felkészülésből az idei (egyelőre a franc tudja milyen) szezonra, és érdemes húzni egy vonalat, hogy hol is tartok most, mi az ami sikerült és mi az ami nem. Azért most van itt a vonalhúzás ideje, mert tavaly előtt 15, tavaly pedig 16 hétig tartott az alapozás, tehát most lehet kb. értelmes összehasonlításokat végezni.

Kezdjük a félig tele résszel:

A terveknek megfelelő km mennyiséget sikerült lefutni, és a terven felül alakult a biciklizés is. Mindkét műfajban sikerrel vettem azokat az edzéseket amik elő voltak írva, és bár hivatalos verseny nincsen, azért csak sikerült valamennyi "versenytempós" edzést is beiktatni. Mondhatnám hurráoptimistán hogy magammal versenyeztem, de egyébként ez tényleg így volt.

További örömteli hír hogy futásban idén nem lógtam el a 30 km-es felkészülési részt sem, és magamhoz képest meglepően sokat futottam pulzuskontrollal is. Ez utóbbi továbbra sem az én műfajom, de néha kifejezetten hasznos része tud lenni az edzésprogramnak.

Biciklin is túl vagyok az első 90 km-es egybefüggő etapon, ráadásul idén már sikerült ezt az alkalmat is TT bringán abszolválni. A Zwift edzéseket lehet szeretni meg nem szeretni, de tény, hogy nagyon sokat adott hozzá a kondimhoz a görgőn töltött nagy mennyiségű óra. Cadence alapon gyakorlatilag nem edzettem idén, viszont watt alapon annál többet, és az FTP teszt alapján most azt lehet látni, hogy nagyjából a 2019-es top szinten vagyok már, azzal a kilátással hogy ez ha nem is könnyen de felülmúlható lesz.

Na és akkor a félig üres:

Ami nem megy idén, az az úszás. Nem a lustaság vagy a kedvetlenség az oka, hanem az, hogy be van zárva minden. Persze lehetne kikönyökölni engedélyt hogy bejuthassak az usziba, de amennyire a kollegáktól tudom az a nagyjából három hely ami nyitva van, az pont olyan arcokkal van tele akik így vagy úgy de szereztek engedélyt. Nyilván lemehetnék tömörülni, de inkább azt az elvet vallom hogy megvárom a májusi nyitást (akkor szerintem elindul a dolog), és inkább egy hónap alatt felhozom magam egy középhitvány szintre, miközben erősítem a másik két számot. Szóval all in all egyébként a tervet követem itt is, csak ez jelenleg nulla megtett km-t jelent.

A másik vacak sztori az a fülem. Állandóan megfázik ezt már megszoktam, idén viszont valami nagyon makacs gyulladást szedtem össze, ami hol elmúlik hol visszajön. Szombaton aztán a hosszú bringa után otthon ültem kapucniban és arra gondoltam, hogy ideje hozni egy felelős döntést végre, így úgy döntöttem hogy 5-7 nap kihagyást beiktatok az idei felkészülésbe. Egyszerűen nem fogok annyit veszíteni az erőmből ezzel, mint amennyit nyerek azzal hogy nem konstans fájdalommal kell edzenem.

Úgyhogy itt tartok 15 hét után. Nem feltétlen vagyok a legjobb erőben, de nem is kell abban lenni még, ellenben a tervezett edzésmunkát jó 95%-os közelítéssel elvégeztem. Most várom hogy elmúljon a fülgyulladás, és hogy végre nyisson az uszoda :).

Idén nem 4 hanem 6 hetes blokkokban mérem az edzést, és úgy voltam vele hogy ennyire eseménytelen időszakban már az is nagy dolog ha legalább arról be tudok számolni, hogy ennyi idő után hol tartok.

Kezdeném az úszással mert az egy igazi egyszavas elemzés: sehogy. Továbbra is zárva az uszoda, és bár végtelen sok papír beszerzésével be tudnék valahogy csusszanni a Sunpalace-ba, úgy vagyok ezzel, hogy májusra valószínűleg megnyitják majd a bezárt helyeket, és lehet járni rendesen. Addig meg marad a bicikli és a futás nagy volumenben.

Futás fronton már azért jobb a helyzet szerencsére; egyrészt többet is futok mint tavaly, másrészt érezhetően tempóban is jobb vagyok, és a hosszú futásokkal is sokkal jobban állok. Régi probléma hogy igazán nem futok 12-15 km-nél hosszabb távokat; ehhez képest 2021-ben a heti félmaraton vagy hosszabb futás simán összejön szinte minden héten. Plusz megvolt már az idei első harmincas is (ld. előző poszt). Ha már amúgy 30 km, büszke vagyok rá, hogy a Helló Tavasz! virtuális 30 km-en második tudtam lenni. Az első helyezett nagyon messze volt tőlem :). Az eredményekkel tehát többségében elégedett vagyok, ami viszont még mindig hiányzik az a futás interval edzés. Ez nyilván csak rajtam múlik, hogy nem csinálom, de ahogy jön a jó idő ez majd változni fog.

A bicikli minden évben kulcs szokott lenni hogy hogyan bírom a gyűrődést, mennyit tudok beletenni a felkészülésbe, és mennyit tudok fejlődni. A tavalyi év volumenben abszolút oké volt, viszont eléggé repetitív módon csináltam a gyakorlatokat még a két évvel ezelőtti programra építve. Ezzel a módszertannal szakítottam erre az évre, és átálltam a Zwift interval gyakorlatokra, ami egyrészt költséghatékonyabb megoldás mint edzőt fogadni, másrészt jobban igazítható a heti edzéstervemhez mint eddig bármi.

Az igazi mérőszám persze bringán a 20 perces FTP; itt most az látszik, hogy a decemberben tudott 198 watthoz képest január végén 211 wattot tudtam hajtani, március közepén pedig már 220 wattot. Ez nagyjából 4% javulás, ami ilyen rövid idő alatt azért nem is annyira rossz.

A folytatásban a járványhelyzet alatt természetesen maradnak a virtuális versenyek és a nagyon sok és nagyon monoton edzés. Őszintén szólva vannak is napok amikor tele van a hócipőm az egésszel (múlt pénteken nem is tudtam rávenni magam arra hogy nekivágjak a futásnak), ráadásul egyfolytában fáj a fülem megint, de azért bírom még idegileg a strapát és valahol a lelkem mélyén bízom abban, hogy nem a semmiért csinálom végig ezt a 20 hetes alapozást.