Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

2021 évindító

Egy hosszas hallgatás okai, és rövid helyzetjelentés

2021. január 05. - akifutazfut

Vicces így visszanézni hogy november 30 óta nem írtam, de sajnos megvolt az oka a dolognak. Elég komoly családi trauma ért, és ez mentálisan sem volt jó hatással rám, illetve az időbeosztásomra is rányomta a bélyegét egy picit. Nyilván ebben a COVID-os helyzetben sokan megküzdenek hasonlóval (mielőtt: nem, nem COVID miatt vesztettem el valaki hozzám nagyon közel állót!), de ez nem esett jól még úgy sem, hogy valahol azért számítottam rá. Ez van sajnos.

A másik oka a hallgatásnak az volt, hogy kivettem majdnem három hét szabadságot, és otthon igyekszem azért kevesebbet a neten lógni, ami azért az írásra is hatással van.

Ami a sportolást illeti, itt legalább van valami kicsi előrelépés. Egyrészt vettem új görgőt végre (beszámoló hamarosan), ami a bringás felkészülést új szintre emelte, másrészt pedig elkezdtem az alapozást is az idei szezonra, ami hát... szóval fene tudja milyen lesz; szerintem leginkább olyan mint a tavalyi. Azaz lesz verseny, csak nem ott, nem az és nem úgy, ahogy az most ki van találva. 

Ezzel együtt elég masszív heteket teljesítek egymás után, és idén egy a korábbinál némileg másabb tervvel vágtam neki a felkészülésnek. Korábban a hosszabb távokat egyértelműen az alapozás második felére hagytam, most viszont már a második négyhetes blokktól tervezem a 70-80 km körüli biciklizéseket.

Kérdés lehet hogy miért? Nos felmerült bennem a gondolat, hogy idén a Speciál távot megpróbálom a Balatonman-en. Még nem döntöttem el véglegesen (van elég sok függő ügy még), de jobb most elkezdeni a készülést, mint májusban aggódni azon, hogy a leghosszabb letekert táv eddig 60km volt...

A folytatásban egy újabb tech cikkel jövök majd; két év alatt elég sok tapasztalat gyűlt fel bringás görgő ügyben, és ezeket osztanám meg Veletek!

Addigis Boldog új évet mindenkinek és vigyázzatok magatokra!

A bejegyzés trackback címe:

https://akifutazfut.blog.hu/api/trackback/id/tr5916372406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása