Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

A 2020-as szezon értékelése 2/1

Ahogy tavaly, úgy idén is különveszem a teljes szezon értékelést és a triatlont. Kezdésnek általános áttekintés és a futás.

2020. november 13. - akifutazfut

Valamelyik nap kerestem vissza azt a posztot amiben az idei évi célokat meghatároztam, és azt hiszem mikor januárban azt írtam, nem nagyon hittem volna el senkinek ha azt mondja, hogy novemberre ott fogunk tartani ahol most vagyunk. Nem akarok túl mélyen belemenni ebbe, mert mindannyian látjuk hogy mi zajlik ma a világban, és azt is mindannyian látjuk, hogy a kifutása a vírusnak minimum bizonytalan. Az pedig, hogy a 2021-es évre rá fogja nyomni a bélyegét, az pedig biztos.

Node: 2019-ben azt gondoltam, hogy a 2020-as év alapvetően a triatlon féltávokba való belerázódásról fog szólni, és sokkal hangsúlyosabb lesz a három elemből álló sportág az életemben, mint a futás. Spoiler alert: ez így is lett, de inkább a felkészülés, semmint a tényleges versenyzés oldalán. Továbbmenve erre az évre is azt gondoltam, hogy megküzdök a hosszabb távokkal, kevesebbet fogok versenyezni és átgondoltabban fogok edzeni. Ami vicces, hogy ezek mindegyike meglett.

A leginkább büszke arra vagyok, hogy az edzéseim tényleg átgondoltabbak lettek. Lórival nem folytattuk a közös munkát, bár időről időre azért felbukkant és adott pár hasznos tippet, de ennek ellenére az éves edzéstervemet magamnak raktam össze, és egy-egy kisebb kilengést leszámítva egészen jól tartottam is. A kisebb kilengések főleg magánéleti okok vagy sérülések miatt voltak, de nagyjából egészében sikerült azt hozni amit kitaláltam, sőt intenzitásban és néha km-ben még rá is tudtam pakolni elég sokat. Felveti ez nyilván azt, hogy alultervezem a dolgokat, de inkább úgy tekintek erre, mint lehetőség arra, hogy még fejlődjek ezen a téren elég sokat. 

Az látszik hogy sokat segített a futómennyiség emelése (heti 20-25 km-ről 30-35-re), illetve az hogy több brick training-et tettem az évbe, mint amennyit a tavalyiba. Egy fokkal átgondoltabban adagoltam a terhelést is, bár utólag visszanézve még mindig meglep, hogy az év közepéig minimális pihenéssel toltam a dolgokat, és elenyésző volt a könnyű hét az edzések között (plusz Tesóm szavaival élve egy átlag ember a könnyű hetembe is belehalna :D). Amiben az év vége mondjuk vacakabbul sikerült az a core training, de ebben benne volt az első karantén hatása is, merthogy akkor bezárt a konditerem és nem jártam tovább Csillához edzeni, illetve bezárt az uszi is, és felfüggesztettük a közös melót Pistivel.

A bringás felkészülésre is érdemes pár szót vesztegetni itt, merthogy márciusban elhatároztam hogy a sok görgős fejlesztő edzés helyett többet fogok kint edzeni. Bár az igazán hosszú 100+ km-es tekerések végül terv szinten maradtak, de a kinti edzés nagyon sokat segített a tempómon is, meg a bicikli kezelésemen is. Ronda szóval élve "belaktam" az időfutam bicajt is, és ha nem is nagyon szuperül, de alapvetően komfortosan érzem már magam rajta ülve, és idén a versenyeimet már azzal teljesítettem. Túlestem néhány bicikli átszerelésen (hajtás, kerék) is, illetve egy bringa csere is belefért az évre (amiről tudom hogy még mindig lógok egy beszámolóval). 

Összességében tehát relatíve eredményes volt a felkészülés, és az érem másik oldalát is érdemes megnézni, hogy ebből mi jött ki verseny oldalon. Ahogy fent jeleztem most elsősorban a futás lesz fókuszban, mert a triatlon külön szeretném majd értékelni.

Szóval futás... hát volt egy olyan tervem év elején, hogy kevesebb verseny, több és módszeresebb készülés. Két nagy célkitűzés volt erre az évre egyébként futva; az egyik hogy a triatlon miatt az egyenletes terheléses futásban javuljak (energiatakarékosabb legyek), a másik pedig hogy végre megküzdjek a maratonnal mint távval. Nem volt tervben a félmaraton pb további javítása, és nagyon határozottan gondoltam azt januárban, hogy kevesebb futóversenyen kellene indulnom mint 2019-ben, vagy előtte. Ez ugye azzal volt összefüggésben, hogy több triatlont terveztem eredetileg, mint ami sikerült.

Visszatekintve futás oldalon két dolgot tartok nagyon nagy eredménynek: az egyik hogy a fránya maratont sikerült végre rendesen megugrani, a másik pedig hogy tempóban sikerült egy picit csavarni a dolgokon. Teszem hozzá azért itt nagyon hangsúlyosan, hogy az edzésmunkám mennyisége még igen, de a minősége semmiképpen nem ezt kellett volna hogy eredményezze, mert bár km-ben szerintem elég korrekt adagot sikerült teljesíteni, azért a futóedzések variálása az valahol március körül abbamaradt. 

Ehhez képest viszont minden főbb távon sikerült idén rekordot dönteni, ami őszintén meglep. 10km-en közel másfél perc javulást hoztam össze, maratonon pedig nem csak elértem a 3:30-as álomhatárt, de túl is tudtam szárnyalni. Erről sok extrát nem szeretnék írni mert megtettem már korábban a SPAR Maraton beszámolónál, de úgy érzem, hogy egy elég komoly mérföldkövet sikerült ezzel a futásban elérni. Javult egyébként a 30km-es eredményem is, ami a maraton javulásnak amolyan mellékterméke.

Érdemes külön megemlékezni a félmaratonról mint távolságról, hiszen ezt futom legtöbbször egy évben. Az terv volt, hogy NE fussak egyéni csúcsot 21 km-en, amit részben sikerült is megtartani. A részbent azért írom, mert így vagy úgy, de mégiscsak összejött a dolog, még ha nem is hivatalosan. Egyrészt terepen a félmaratonom végre bejött két óra alá (Kishegy Trail), másrészt pedig ha nem is hivatalos versenyen, és ha nem is teljesen szabályosan, de azért csak megcsináltam a félmaratont 1:33:20-on belül a Kolonics emlékfutáson. Szerintem ha nem dőlök ágynak és nem fújják le a szokásos siófoki szezonzárót, akkor meglett volna a PB, még ha erre külön nem is készültem már egy ideje.

Ami a dolgok nem annyira vidám oldalát illeti: sajnos a szezon közben elhalálozott a két kedvenc futócipőm is, úgyhogy hamarosan ideje lesz valami jó utánpótlást találni :).

A következő blogpostban pedig a triatlon szezon kiértékelése következik, valamint az egész éves teljesítmény a számok tükrében, azaz a nagy km számlálás :)!

A bejegyzés trackback címe:

https://akifutazfut.blog.hu/api/trackback/id/tr816284420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása