Kicsit elmaradtam az írással, de mentségemre legyen mondva, hogy elég sok dolog történt mostanában otthon illetve a munkában is, és emiatt picit háttérbe szorult annak dokumentálása, hogy hogyan is haladok az edzéssel és a versenyzéssel.
A szentendrei szakadó esős 10km után egy héttel Siófok felé vettük az irányt, ahol a félmaraton nekem már-már hagyományosan a szezon első versenye szokott lenni. Erről szerintem írtam már régebben, hogy azért innen datálom mindig az új évet edzésben, mert itt határoztam el két éve hogy triatlonozni fogok, és onnantól írom, hogy mennyit edzek.
No a lényeg, hogy péntek délután átvergődve a Puskás Aréna megnyitója által okozott forgalmi káoszon, valamint az autópályán levő komótos forgalmon Érd határáig, nagy nehezen leértünk Siófokra és egy vacsora elfogyasztása után gyorsan nyugovóra is tértünk, hogy másnap friss és fitt legyek.
Mivel a rajt csak 12:30-kor volt, kényelmes és bőséges reggelit fogyasztottam el egy prosecco-val leöntve, mi bajom lehet alapon :). Utána ki a rajtközpontba, és a már megszokott módon villámgyorsan lepergett a rajtig hátralevő idő azzal, hogy az összes ismerőssel lepacsiztam és elbeszélgettem.
12:30-kor aztán start, és úgy voltam vele, hogy egy jó 1:35-1:40 közötti időt futok majd, mert mostanában erre tréningeltem magamat legtöbbet (elég sokat futottam 4:35-4:45 körüli pace-el), és amúgy is egy jó év végi versenytempó tud lenni annak tükrében, hogy már a jövő évi alapozást csinálom. Az első 10km-re terveztem egy picit erősebb tempót, mert váltóban is futottam, és nem szerettem volna a többieket sokat váratni az akkor még csepergő esőben.
Az első 10,5 km annyira jól ment, hogy 46 percnél fordultam rá a váltó zónára, majd miután leszórtam a rajtszámokat és betoltam egy gyors zselét, rongyoltam tovább egy kicsit lazítósabbnak tervezett második körre. A 13-14-ik km körül kezdtem érezni hogy fáradok, úgyhogy bár zakatolt a fejemben a "meglehet a pb" mantra, azt találtam ki, hogy a 16-nál levő frissítő ponton iszom egy gyors víz+iso kombót és azzal jó leszek a végéig. Ennek megfelelően 16km-nél ivás, majd egyre nehezülő lábakkal futás tovább.
Itt azért azt láttam, hogy ha a 4:30 körüli ezreket tudom hozni az utolsó 5 km-en akkor PB közeli időt tudok futni, úgyhogy abban maradtam magammal (szerk megjegyzés: láthatóan igen sokat beszélek magammal verseny közben :)), hogy 19-ig megpróbálom a 4:30-at tartani, és az utolsó 2 km-en amit lehet kisajtolok magamból. A terv jó volt, a kivitelezésbe ott csúszott hiba hogy a 16-ik km csak 4:43 lett, azaz volt 13 felesleges másodperc amit le kellett dolgozni.
Az utolsó hosszú egyenesre fordulva már az járt a fejemben hogy nem lesz meg, nem fogom tudni megcsinálni, elszámoltam a tempót. Rázott a hideg, amiről tudom hogy az eléhezés biztos jele, és egyre gyengébb voltam. Fejben nagyon nem voltam itt jól, de láttam a 20 km-es táblát már, tudtam, hogy a végén már csak két kisebb kanyar van, és ha sikerül 4:20 körüli utolsó km-t menni akkor sikerülhet a PB.
A célegyenes felé fordulva Nórát láttam a sarkon, de kivételesen nem álltam le pacsizni, hanem felszívtam magam és az utolsó 100 méterbe beleadtam mindent ami még bennem volt. A végén az óra 1:33:23-at mutatott, ami mindenképpen új rekord, de a hivatalos időm még ennél is picit jobb lett, és 1:33:20-al zártam a versenyt.
A célban örömködés, érem átvétel és fotózkodás, aztán kezdtem érezni, hogy nem vagyok valami jól, úgyhogy Lippit nem megvárva végül visszamentünk a hotelbe hogy lezuhanyozzak meg úgy embert faragjak magamból. A nap hátralevő része innentől elég vacakul alakult; elkezdett rázni a hideg, borzasztó szarul lettem, úgyhogy feküdtem egy pár órát, mire úgy-ahogy elfogadható állapotba kerültem.
Kellenek a nagy teljesítmények, kellenek a PB-k ahhoz, hogy az ember tudja, hogy jó úton jár a felkészülésben, de a szervezetem elég erősen értésemre adta, hogy jelen állapotomban nagyjából 1:32 végéig fogok tudni lemenni. Franc tudja a jobb eredményhez mi kellene; egyelőre nem is szeretnék rajta agyalni, inkább örülök, hogy idén még egy ilyen jó időt sikerült abszolválni.
Legközelebb ismét terepen versenyzek majd, de addig remélem lesz még időm jelentkezni :).