Úgy esett, hogy míg tesóm és a barátaim egy része az UB-n fogyasztotta a kilométereket (időnként szakadó esőben), én a biciklit a kocsiba pakolva a Vajdaság felé vettem az irányt Nórával, hogy családot látogassunk, illetve letudjam az alapozás végét. Nem mellesleg az UB-n indulóknak giga respect innen is, fantasztikusak vagytok!!!

Visszatérve a hétvégéhez: a terv az volt, hogy szombaton bringázok úgy 70-80 km-t, vasárnap pedig egy 10 km körüli futással zárom a hetet. Elég hisztis voltam szerda-csütörtök körül, plusz fájt már mindenem, úgyhogy közepes lelkesedéssel szereltem fel a bicajt szombat reggel, hogy nekiinduljak a 13-as számú szerb főútnak Zentáról Djala felé.

Aztán vagy a napsütés, vagy a néptelen utak, vagy ezek (és mások) kombinációjának köszönhetően olyan 15-20 km körül éreztem, hogy tök jól esik az egész, így visszafele nem Zenta felé kanyarodtam, hanem egészen Padej-ig elmentem, és összességében 90,7 km-t gyűjtöttem az edzésnaplóba. Plusz egy kurvanagy leégést; tiszta vörös a bőröm, de titcar barátom szerint nem igazi triatlonos aki nem ég pólósra legalább egyszer a szezon elején. Úgyhogy ez is pipa.

Ami fontosabb: a 90 km-t 3:08:07 alatt hoztam le síkon, ami azt jelenti, hogy reális lehet Keszthelyen a 3:30 körüli idő majd!

Vasárnapra már csak egy órányi futás maradt, amit félig terepen teljesítettem. 13,1 km ment le, és ezzel zártam is a felkészülési szakaszt.

Jó kérdés, hogy mi vár rám most? Az biztos, hogy a következő közel két hétben a legfontosabb az lesz, hogy ne sérüljek meg sehol. 12 nap múlva Balatonman, indul a szezon, és bármilyen fáradt és demotivált is voltam az elmúlt kb. 2-3 hétben, most már várom hogy kezdjünk!

Hogy mit várok az idei Balatonmantől, és milyen volt a tavalyi, arról a soron következő postban írok majd...