A Nightrun után kicsit rákapcsoltam az edzésre, plusz elég sok házkörüli meló is volt, úgyhogy jelenleg úgy vágok neki az év "főversenyének", hogy a fenti alcímben jelzett dolgokat forgatom a fejemben folyamatosan... elinduljak-e egyáltalán, vajon fel kell-e adnom közben, vagy valamilyen módon eljutok-e a célvonalig?
Érdekes helyzet ez, mert utoljára a keszthelyi féltáv előtt voltam ennyire bizonytalan magamban; igaz ott még leginkább a tapasztalatlanságom okán, nem azért mert ennyire darabokban voltam mint most. Ott ugyanez járt a fejemben, hogy vajon elég lesz-e az egy óra az úszásra (szerintem az még igen), képes leszek-e 90 km-t közepesnél jobb tempóban tekerni (határeset), és leginkább az egész tetejére menni fog-e a hagyományosan legerősebb versenyszámom, a 21 km futás (na ez a necces).
Valahol március-április közepén arról álmodoztam, hogy augusztus végére annyira jó formában leszek, és annyi versenyrutin lesz a hátam mögött, hogy Somorján egy igazán erős féltávot fogok tudni menni. Azt gondoltam hogy egy közepesen nyomi úszás után sikerül majd egy jó 32-es átlagot repeszteni biciklin, és 1:45 körül futni, amivel be tudok jönni egy 5:50 körüli idővel.
Ehhez képest augusztus 23-án azon gondolkodom, hogy vajon kibírom-e majd a biciklin a 90-ik km-ig, és mikor leszállok akkor lesz-e még lábam ahhoz, hogy végigbotorkáljak 21 km-t. Rohadt szar érzés ez, nem akarom szépíteni a dolgokat.
Ami a realitás lehet az az hogy nem fogom végig bírni, és ki kell szállni a futáson. Ezzel most nem mondom hogy ki vagyok békülve, de sajnos van rá esély. A kettes realitás hogy a felét kocogom a felét sétálom, és így bitang fájdalmak közepette valahogy bekúszok a célba 6:30 körüli idővel.
Sajnos bármennyire is nehéz ezt leírni, ez a sérülés rosszabb mint amit gondoltam. Nyilván írhatnék végtelen HA kezdetű mondatot hogy mit lehetett volna tenni hogy elkerüljem vagy hogy másképp gyógyuljak vagy bármi, de a lényeg a végeredmény: fájdalmaim vannak és mentálisan is hitvány állapotban vagyok emiatt.
A végeredményről majd beszámolok...