A szokottnál nehezebben kezdek bele ebbe a posztba, merthogy nem tudom igazán, hogy hogyan is kellene jól leírni és elmesélni hogy mi is történt, és sem álszerénynek nem szeretnék tűnni, sem pedig beképzeltnek; leginkább mert azt gondolom, hogy ez a harmadik hely igaziból nekem értékes leginkább, és nem rendelkezik klasszikus értelemben vett nagy "sport teljesítménnyel".

Alapvetően az előző hetet minimális edzéssel és maximális gyógyszer fogyasztással töltöttem, mert sikerült jól megfáznom megint valahol. Így aztán pénteken este még azon gondolkodtam, hogy egyáltalán van-e annak értelme hogy vasárnap elinduljak versenyen, főleg hogy az előzetes tervem az volt, hogy a félig-meddig pihengetős Wizzair után fussak egy erős 14 km-t Budaörsön.

Vasárnapra jobban lettem, de fejben elengedtem az erős 14-et, és inkább az volt a terv hogy nem csapom szét magam a hétvégi koperi verseny előtt. Na ez is majdnem sikerült...

Reggel kiérkezés, majd csatlakoztunk tesómékhoz és Lippihez is, illetve nagy örömömre kollegákkal is sikerült találkozni a versenyközpontban. A budaörsi verseny amúgy meglehetősen jól szervezett esemény, és ez idén is igaz volt, pedig most nem a Maratonman közreműködésével hozták tető alá. A pálya a tavalyival megegyező volt, úgyhogy azzal nagyjából képben voltam, hogy hol milyen emelkedőre kell készülni, és hol lehet majd lejtőn engedni rendesen.

Némi jövés-menés után már a rajtnál találtam magam, és elindult a verseny. Az első km bődületes sebességgel ment végig, és ott nagyon észnél is kellett lenni, hogy ne fussam el az elejét, mint tettem azt annak idején kezdő koromban néhányszor :). Az első fordítónál úgy számoltam, hogy kb. 5-6-ik hely körül lehetek a 14-es mezőnyben, és ezt a 7km-nél levő frissítőnél is tartottam. Ott muszáj volt pár lépést sétálnom, hogy meg tudjam inni a vizet, aztán ment tovább a száguldás. 8-9 km körül éreztem hogy az Achillesem és a vádlim borzasztóan fáj, de kizártam a fejemből a dolgot, és visszább vettem 4:25 körüli tempóra. Ezt tartottam is a 13-ik km-ig, ahonnan meglódultam, és futottam még egy 4 perces ezret a végéig. Az utolsó kanyarban a forgalomirányító rámkiabált hogy 3ik helyen vagyok, nyomjam neki, úgyhogy bár egy porcikám sem kívánta, de megküldtem még azt a 200 métert ahogy sikerült.

A célban aztán óriási örülés a család részéről hogy 3-ik lettem, én meg nem értettem, hogy ha azt számoltam hogy 5-ik akkor abból hogy lett 3, de így utólag nem is foglalkozom már vele :).

A végén eredményhirdetés; végre egyszer úgy, hogy én is érintett voltam benne, és ez nagyon jó érzés volt!

Nem tudom elégszer megköszönni Nórának és a család többi tagjának a szurkolást, Lippinek a folyamatos mantrázást (hogy képes vagyok rá), Lórinak hogy ha távolról is de még mindig támogatja az edzéseimet, és persze a két lábamnak, hogy most sem hagytak cserben :)!

A héten IM70.3 Slovenia; ha tudok jelentkezem Koperből (instagramon biztosan :)), ha nem akkor a visszatérésem után!