Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

UTT, a nem tervezett versey

Borul némileg a felkészülés, de van az a felkérés, amire az ember nem mond nemet

2019. július 05. - akifutazfut

A sztori ott indul egyébként, hogy tavaly gondolkodtunk bent a melóban, hogy trióban megcsináljuk idén az UTT-t, de aztán mindenféle tényezők miatt (volt akinél családi zűrök voltak, volt akit előléptettek, én meg jobban ráálltam a triatlonra) hagytuk elsikkadni a dolgot.

Múlt hét végén már volt róla szó, hogy egy ismerős helyett be kellene ugrani futni, de akkor még nem volt biztos, úgyhogy végül vettem jegyet a HFL döntőre most szombaton, azzal a szándékkal hogy a délelőtti edzés után kiülök a lelátóra és néhány sör elfogyasztása közben nézem a meccset Ricsivel.

Hétfőn aztán újratervezés: 30km-t kellene futni az UTT-n! Egy ideje egyébként nem vagyok már annyira csapatban futós (oké, a Vivicitta a család miatt kivétel volt), de mivel Lippi kérte hogy csatlakozzak, nem mondtam nemet. A cél is nemes ráadásul; a Happy Lion csapatban fogok futni, jótékonysági céllal :).

Ami a konkrétumokat illeti: 30,1 km lesz a nekem szignált táv, amit délután 4 után kell lefutni. Ez  mindenképpen jó abból a szempontból, hogy talán már kevésbé lesz égető a napsütés, illetve hogy egyben futhatom a távot, és nem kell várakozni/utazni a szakaszok között. A cél az, hogy olyan 2:30-2:40 körüli időt fussak, amire szerintem lehet is esély (Szekszárdon ugyanezen a távon 2:42 volt, igaz jóval ideálisabb időjárási körülmények között), plusz ismét figyelni kellene a megfelelő frissítésre.

Ami kevésbé jó hír, hogy ez elég jelentősen átírja a heti edzéstervet, és a jövő hétre is hatással lesz. Ismerem magamat annyira, hogy nem fogom ellazsázni a távolságot, és kellően kihajtom majd magam... ez pedig azt jelenti, hogy a jövő heti edzéstervet kénytelen leszek szűkebbre szabni, ráadásul nagyobb hangsúlyt kell fektetni majd a bringára és az úszásra is.

Node a jó dolgokra fókuszáljunk: az első ultra verseny (igaz váltóban), jótékonysági céllal, együtt a barátokkal! Can't wait :)

A bejegyzés trackback címe:

https://akifutazfut.blog.hu/api/trackback/id/tr6814926838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása