Úgy elvitt az alapozás ebben az évben, hogy május közepén azt számolgatom, hogy egyrészt jóval kevesebbet versenyeztem mint tavaly, másrészt pedig már csak 11 nap van a kenesei triatlon szezonnyitóig (mármint nekem nyitó, mások már túl vannak pár külföldi versenyen :)).
Tavaly ez volt az első triatlon verseny amin egyáltalán életemben indultam, és rettenetesen izgultam akkor, ami miatt elég sok olyan "hibát" elkövettem, amit már idén nem szeretnék. Azért tettem idézőjelbe, mert nem volt egyik sem igazán nagy hiba, inkább azt mondanám, hogy a tapasztalatlanság okán elkövetett csacsiságok voltak.
2018-ban 950m úszás, 43 km bringa és 7 km futás volt a penzum, idén klasszik olimpiai távot ígérnek a szervezők, azaz hosszabb úszás és futás vár majd ránk. A futást tavaly a 20 fokos vízben sima úszónadrágban teljesítettem, majd utána a bringán egy végtelenül megúszós 26 km/h-s átlagot tekertem. Futva 5:21-es pace-el csináltam meg a 7 km-t. Az egyes számok között pedig sikerült összesen kb. 15 percet depózni... hát igen, ilyen mikor az ember kb. teljesen átöltözik minden versenyszám után.
Ezzel együtt egyébként nagyon jó emlékeim vannak a tavalyi versenyről, mert nagyon jó idő volt, és végig nagyon élveztem az egészet. Még úgy is, hogy sok volt a depó, meg hogy nagyon fájt a bal vádlim, meg még biztos volt egy csomó minden, amire már nem is emlékszem... de a lényeg hogy nagyon bírtam!
Idén a Balatonman messze nem "főverseny", inkább csak a felkészülés egyik utolsó igen komoly erőpróbája. Az 1500m úszás neoprénesnek ígérkezik (13 fokos a víz), ami mindenképpen újdonság lesz, viszont pont ezért biztosan jó felkészítő lesz a későbbi versenyekre. A bringás útvonal a tavalyival megegyező 43 km, itt elsősorban azt várom magamtól, hogy a tavalyi átlag fölött tekerjek legalább 2 km/h-val, de akár többel is. Nem fogom nyilván 200+ watton végignyomni, de annyira visszafogottan sem szeretném, mint 2018-ban.
A futástól nem tartok, de jobban be kell osztanom az erőmet mint tettem azt tavaly Tatán az Oldalakemen-en. Ott azért erősen elkészültem 7-8 km körül, amit most elkerülnék.
Depózásban is máshogy készülök: fixen tri nadrágban megyek már úszni is, így az átöltözés a zoknihúzás és felső felvétel kombóban kimerül majd (plusz egy energiaszelet, fél magnézium és fél kulacs iso), futás előtt pedig egy zselés frissítőt tervezek a cipőcserén kívül.
Nem akarok irreális célokat kitűzni magam elé, de egy 2:55 körüli idővel elégedett tudnék lenni :).