A felvezetőben írtam, hogy meglepően izgatott voltam a verseny miatt, és ahogy közeledett, ez nem javult, inkább csak erősödött, és társult mellé némi "pánikolós" felhang is, mert azt éreztem, hogy nagyon nem készültem jól arra, hogy visszatérjek Keszthelyre a 3 évvel ezelőtti első féltávos fellépésem után.

Pénteken vettük célba a Balatont, merthogy a normál éves családi nyaralást is erre az idősávra sikerült becélozni. Lepakoltunk Siófokon, aztán én még futottam egy laza 9 km-es átmozgatót izibe', plusz szombat reggel egy 20-ast tekertem is, csak hogy a lábaim race-ready állapotba kerüljenek. A reggeli bringa után pakolás, cuccok századik ellenőrzése, majd irány Keszthely, ahol átvettük a szállást meg a rajtcsomagot, és kicsit végignéztük az expo kiállítókat is, meg vettünk pár High5 szeletet, mert ugye én általában azzal szeretek frissíteni. Itt egyébként megragadnám az alkalmat és kiemelném (bár gyanítom a szervezők nem olvasnak ilyen noname blogokat mint az enyém), hogy a tavalyi Challenge Samorin a fasorban nincsen kiállító fronton a magyar középtávú OB-hez képest, és ez azért kemény. A lényeg hogy letoltuk a tésztapartit meg megnéztem hogy másnap kb. mi hol lesz, aztán szereztünk kaját, és a szálláson pihenéssel töltöttük a kora estétől reggelig terjedő idősávot.

Vasárnap reggel nagyon-nagyon kényelmesen mentem le a depózásra, letettem a biciklit meg a swim to bike zsákot a helyére, és aztán elkutyagoltam vagy  400 métert a másik depóig, merthogy idén kettő is volt belőle. Volt ezen amúgy némi felzúdulás, de ha őszinte akarok lenni nekem tetszett ez a megoldás. Én jövőre ugyanígy hagynám, bár egy kis zűrzavart a futáson okozott, de erről majd ott és akkor.

8:10-es rajt időpont volt megadva; előtte átbeszéltük Viktorral a taktikát, hogy erős úszással kezdünk, aztán odacsapunk bicajon és feltépjük az utat a futáson... azaz megpróbálunk túlélni mindent, merthogy az Égiek elég erős meleggel és 24,8 fokos vízzel kedveskedtek nekünk a verseny reggelén. Én részemről igyekeztem fejben arra kondicionálni magam, hogy ne ússzam szét magam az elején, és inkább a biciklin + futáson próbáljak valamivel jobb lenni mint három éve (mondjuk ahhoz azért olyan veszett nagyot nem kellett ugrani :D). Aztán ahogy ezen lamentáltam már sorba is kellett állni a starthoz, nézzük is hogy mi sikerült végül.

Úszás: 

A rajtnál igyekeztem annyira balra helyezkedni amennyire lehet, mert a bólyákat arról kellett kerülni. Ez az úszótempómat ismerve különösebb problémát nem vetített előre (azaz nem vártam nagy bunyót), mert tényleg arra készültem, hogy a kényelmes 50 perc körüli első szakaszt teljesítem. Ez egyébként nagyjából be is jött; 48:27-nél jöttem ki a vízből úgy, hogy az órám szerint több mint 2 km-t sikerült megtenni. Irány a depó, ahol meglepve tapasztaltam hogy a biciklik kb. fele még ott parkol... döbbenten néztem tényleg, mert általában mikor én oda kerülök már csak pár árválkodó gépezetet szoktam látni, de tudjuk be ezt annak hogy OB, sok a résztvevő. Szóval két falat kaja, öltözés, sisak fel, irány a tűzforró aszfalt.

Bicikli:

Ahogy előzetesen írtam, itt vártam a kevesebb nehézséget, merthogy egyrészt nagyon koncentráltan készültem ilyen pályára (sík, de dimbes-dombos egy-egy keményebb emelkedővel), másrészt meg a tavalyi sérülés miatt a bringás felkészülés volt a legkevésbé fájdalmas - így a legnagyobb részt is ez vitte el. A bevezető-kivezető szakaszon volt két elég masszív tüske, a belső körön viszont a (szembe és oldal) széllel kellett megküzdeni, ami helyenként annyira durván fújt, hogy alig bírtam az úton maradni. Nem tudom hogy aki full teli kerékkel ment, vagy 80-as felnivel az hogy bírta a Kehidakustány utáni részt, de gyanítom izzadt erősen. Összességében egyébként a frissítési tervet tartva 3:05:46 alatt teljesítettem a 91,4 km-es távot, és úgy tettem le a biciklit a kettes depóban, hogy az első 10 km-en még jók lehetnek a lábaim.

Futás:

Pff, ettől féltem mint a tűztől, és ha őszinte akarok lenni akkor azt kell hogy mondjam, hogy hagytam is benne pár percet, leginkább a félelem rész miatt. Úgy saccoltam hogy kb. 3 kört az ötből meg tudok majd futni megállás nélkül (emelkedőkkel együtt), és utána lehet majd sétálni picit. Itt ugye két dolgot baszarintottam el, az egyik hogy azt gondoltam hogy az emelkedőnek meg kell hogy rogyasszon fejben (és ezt meg is tette pont ezért), a másik hogy az öt körnek fejben rosszabbul kell esnie, mint anno a 4-nek. Ja igen, ugye azért lett átvariálva a futás, merthogy a dupla depó miatt át lett rendezve a pálya. Tulajdonképpen a fentiek miatt volt főleg az hogy az első három kör relatíve simán lement, utána viszont úgy éreztem hogy bele kell sétáljak és ahogy írni szoktam a beleséta a futás halála, úgyhogy onnantól vergődés volt zömében. Ami kicsit pluszos viszont a futásban (és ez már akkor jutott eszembe mikor a végszót írtam), hogy a frissítés nagyon jól ment, és egy percig sem voltam éhes-szomjas, és nem is főttem meg teljesen, csak úgy kb. félig.

Végül 5:55:55 lett a nagyon mókás befutó időm, ami a futás eleje alapján lehetett volna jobb is, de összességében meg önmagában jobb mint amire számítottam. Benne lehetett ebben hogy kicsit megkönnyebbültem az úszás végén, hogy nem is ment annyira gyatrán mint gondoltam, meg benne lehetett ebben az is, hogy valahol a verseny közepe táján az összes aggódásom elmúlt... szóval sok tényezős ez, de a lényeg hogy nagyon mosolyogva és integetve értem be, ami az utóbbi idők versenyeit elnézve leginkább engem lepett és örvendeztetett meg. Sokan hánytak a célban, vagy csak feküdtek sápadtan, de én azt éreztem, hogy ez így oké volt, és bár lehetett volna jobb is, elég volt.

A végén a szokásos köszönöm rovat marad, mert van mit és van kinek. Egyrészt a családomnak, akik ott voltak velem az elejétől a végéig. Nóra július végére várja az első közös gyermekünket, és mégis a borzalmas melegben fel-felbukkant a pálya szélén hogy egy pár jó szót szóljon, és néhány igazán rossz képet is csináljon :D. Tesóm és a gyerekek szintén a pálya széléről buzdítottak a bicikli végétől a célig. Szintén kiemelném Viktort aki végigküzdötte a pályát, Istvánt aki szokás szerint úgy úszott le minket ahogy azt egy országos bajnoktól várni lehet, Hajnit és Miklóst a közös edzésekért, Arit és Nórát mert mindig tudtunk szakítani időt a piálásra az edzések mellett, és persze Lippit aki mindig buzdít, akkor is mikor nincs kedvem edzeni menni.

Akik pedig idén is a legtöbbet tettek azért, hogy fizikailag is képes legyek minderre: Sherlock rehab (kiemelten Karóczi Csilla), Keresztes Nóra masszőr, Dezső Csilla TRX (és minden más) edző, a BringaSzaki (a Cervélo szervizeléséért), és a Maratonman (akik bár nem ingyen, de kiváló cipőt javasoltak a versenyre :)).