Gondolkodom hogy lehet szét kéne ezt a posztot bontani többfelé, de igaziból egy szakasz ebben az évben lezárult a Balatonman-el, és bár csak két napja volt a verseny, nagyon sok dolgon gondolkodtam közben és azóta is... na ezeket szeretném sorban leírni.
Szóval Balatonman... hát ez egy érdekes sztori volt megint, minden szempontból. Egyrészt volt többszöri átszervezés, variálás, időpont mozgatás, és még pár olyan dolog, amivel én itt nem szeretnék foglalkozni. Szerintem a szervezőknek idén bármilyen rendezvény tető alá hozása heroikus munka, és bár lehet azon vitatkozni hogy az időpont egy héttel odébb tétele mennyire volt korrekt, számomra a lényeg hogy volt egyáltalán verseny. Másrészt az alapterv az volt hogy én csak a triatlonon indulok, Nóra pedig szombaton a Polar Kenese futamon élete első 14 km-es távját teljesíti majd.
Ember tervez, ahogy a mondás tartja, így aztán ebből lett az, hogy szombaton a 7 km-es távon én is rajthoz álltam, mint 5:00-ás iramfutó. Régi vágyam volt már, hogy kipróbáljam magam ebben a műfajban is, és most adódott a lehetőség, hát éltem vele. Gondoltam hogy egy könnyed 7 km-es ráhangolás a vasárnapi mókára még akár jó is lehet (nem úgy mint az előtte csütörtöki laza tekerés Szádvári Jucival, ami max neki volt laza :)), kell a tapering, és az ötperces pace nem egy aszfaltszaggató tempó lesz.
Bár relatíve kevés ember futott velünk, mégis baromi jó móka volt ez. Egyrészt a két iramfutó társammal nagyon jót beszélgettünk, másrészt igazi jó kihívás volt tartani egy fix tempót. Egy hölgyet végül én húztam be PB-re a 7 km-es távon, és innen is csak remélni tudom, hogy jól érezte magát velünk, és hogy hozzá tudtunk valamit tenni ahhoz, hogy ilyen jót fusson. A másik ami klassz volt az a társaság; a verseny relatíve kis mérete ellenére is rengeteg ismerős volt lent, jó volt találkozni. Nóra pedig szenzációs futással teljesítette a távot; borzasztóan büszke vagyok Rá, hogy ennyire ügyes :)!
A szombati verseny tehát feltöltött szellemileg, és így is vágtam neki a vasárnapi nagyobbik megmérettetésnek. Előzetesen azt számolgattam, hogy nagyjából 5:50 körüli idő lehet reális, vagy talán 5:45, ha sikerül egy jót futni a végén. Ez az elmélete úgy reggel 10 körül kezdett kicsit dőlni, mikor kiértünk depózni, és már brutális meleg volt. Sejtettem, hogy a biciklin lehetnek kellemetlen perceim a Napsütés miatt, és a futás sem ígérkezett egy könnyed menetnek. Az úszás volt az egyetlen ami miatt nem aggódtam annyira mint szoktam, merthogy a 22 fokos víz kifejezetten kellemes volt.
Délben aztán dudaszó, és nekiálltunk a versenynek. A Balaton a kenesei öbölben brutális iszapos volt, úgyhogy megküzdöttünk nagyon az elejével az úszásnak, de aztán sikerült beállni egy egész jó tempót menő csapatba, és ők az első körön végig is húztak. Ott csak arra figyeltem, hogy ne maradjak le a kiszemelt jó tempót úszó embertől, és ez sikerült is. Végül összesen 43 percet úsztam, utána irány a depó, öltözés és biciklire fel!
Őszintén szólva harmadszorra mentem ezen a pályán, és valahogy mindeddig nem tűnt fel, hogy mennyi alattomos emelkedő van benne. Ezzel együtt nem ment rosszul a dolog, mert igyekeztem egyenletes fordulaton tekerni, és nem erőből tolni a felfele vezető szakaszokat. A bicikli most is tette a dolgát hiba nélkül, amiért megint nem tudok eléggé hálás lenni. A második kör végefelé volt egy pici megingásom, merthogy bár éhes nem voltam, megpróbáltam egy energiaszeletet leerőltetni a torkomon. Vizem már nem volt, így kb. két falatot tudtam érdemben elfogyasztani, a maradékot meg hagytam a francba, annyit nem ért. Gondoltam majd inkább egy zselé később. A depóba vezető résznél természetesen elcsíptem a vonatot, de már nem változtatott semmin, begurultam a helyemre, bringa le, cipő-baseballsapka fel, és közepes lendülettel nekivágtam a futópályának.
Szintén a tavalyi pálya volt itt is; 5,25 közel sík km (egy kisebb emelkedő csak), zömében szerencsére már árnyékban. Az első 10-11 km az lement 5:00 körüli ezrekkel, és utóbb azért elgondolkodtató hogy vagy a tempó volt erős, vagy a fejben felsávozott tervhez való ragaszkodás volt-e a gond, merthogy 11 km körül belesétáltam, és ez ismét a halála lett a dolognak. Talán kihúzhattam volna úgy tovább, hogy csak a frissítésnél sétálok, de picit fájt már a gyomrom, és bátortalanná váltam kicsit. Evés-ivást már erőltettem, úgyhogy végül a két zselével a zsebemben futottam le a maradékot. Nem bántam a dolgot, egyszerűen így alakult :). Úgyhogy egy picit elrohant első 11 km után egy lassabb 10 jött, de végül lendületesen értem célba 5:44:05-ös idővel.
Véget ért hát az erősre tervezett, de meglepően rövid triatlon szezon erre az évre, és tartogatott néhány tanulságot. Az egyik az, hogy ha nincs annyi verseny mint amit tervezünk, akkor azokra kell ráfókuszálni amit megtartanak - ez gyakorlatilag ahhoz vezetett, hogy a két féltáv amin indultam, mindkettő PB lett. A másik, hogy edző nélkül, önerőből is megy a felkészülés, ha az ember elég elhivatott/lelkes/őrült (vagy a három kombinációja). A fejlődés üteme valószínűleg lassabb, de látható jelei vannak. A harmadik, hogy még mindig van min dolgozni, mindhárom versenyszámban (főleg az úszáson).
Ami a kevésbé vidám dolgokat illeti: ahogy ballagtunk vissza a verseny után a hotelbe, azt éreztem, hogy borzasztóan fáradt vagyok. Nem a versenyen megtett kb. 110 km miatt, hanem úgy globálisan, és nem is fizikálisan, hanem fejben.
Sokszor írtam erről idén, hogy mentálisan nem vagyok abban az állapotban, amiben lenni szeretnék, és érdekes módon egy jól sikerült verseny után éreztem ezt legjobban. Nem azért mert hiányérzetem lenne az eredmény tekintetében, hanem mert hiányérzetem van a flow élmény hiánya miatt. Egyszerűen már csak azt vártam, hogy legyek túl rajta, és a célban azon agyaltam hogy nincsen kedvem a 20-i Panorámafutáshoz (időközben le is mondták), de leginkább se az edzéshez, se a versenyzéshez.
Rohadt szomorú eljutni ebbe a stádiumba, és nem tudom azt eldönteni hogy ez az elmúlt három év feszített tempója miatt van-e, vagy amiatt hogy az egész 2020-as év tele van folyamatos magánéleti kihívásokkal és konstans újra és újratervezéssel, de frusztrált és elkeseredett vagyok, hogy itt tartok ahol.
Nem akartam ennyire vacaknak kihozni a végkicsengést, mert tényleg egy eredményes szezonon vagyok túl triatlonban és futásban is, de most itt tartok éppen. Elvileg van még idén három fix verseny (Kishegy Trail, SPAR maraton és K&H Siófok) amiből a fene tudja mennyi lesz meg, aztán tényleg tartok pár hét pihenőt és átgondolom, hogy a 2021-es évben mit is szeretnék.
