Az alapterv az volt az ötödik hétre, hogy csinálok egy jó közepes edzésprogramot, amiben még mindig dominál egy picit jobban a futás a közelgő maraton miatt, de nyomom az úszást is, hogy annyit fejlődjek kondiban és technikában is az első versenyig amennyit csak lehet.
Na ehhez képest sikerült egy meglehetősen erős hetet összehozni, ahol két nagyon komoly úszás edzés mellé befért 30 km futás (12 hétközben és 18 hétvégén), illetve egy elég erős görgős tekerés és egy utcai vagánykodás is. Így végül több mint 9 óra nettó idő jött össze, és ha a vasárnapi kinti tekerés alacsonyabb hatásfokát nem számítom akkor alapvetően intenzitásban is jóval a tervezett fölött teljesítettem.
Adja magát a kérdés, hogy mennyire vagyok fáradt... hát eléggé sajnos. Most a hét egy fokkal talán könnyebb lesz; alapból két pihenőnap is összejön, részben munka részben pedig utazás miatt, viszont cserébe versenyen futok félmaratont szombaton, ami még akkor is kimerítő, ha nem full gázon nyomom.
Tavaly azt mondtam a triatlon szezon végén Nórának, hogy nem akarok rendszert csinálni az olyan alapozásokból, mint amit 2019-ben végigcsináltam; ehhez képest idén nem egy, hanem vagy három fokozattal feljebb kapcsoltam, aminek nem tudom, hogy hosszú távon mennyi hatása lesz. Most azt érzem, hogy jól megy a felkészülés, egyre erősebb vagyok, de a harmadánál sem tartok a dolognak, és nem szeretnék elhamarkodottan ítélni.
Azt gondolom, hogy nagyjából 3-4 hét múlva (valahol a maraton után) kell majd megnézni, hogy hol is tartok, és ha szükséges akkor finomhangolás kell a programnak.
Adós vagyok még az idei versenynaptáram leírásával; erre igyekszem a héten sort keríteni majd :).
Addig kitartást mindenkinek aki ugyanúgy a km-eket fogyasztja mint én!