No kezdjük a jobb részével: UB trail!

Ahogy utoljára írtam, tartottam előzetesen ettől a versenytől; hiába vagyok elég rutinos félmaraton futó (ez volt a 25-ik két év alatt...) azért a tereptől tartottam egy picit. Ugyanakkor azt sem szeretném elhallgatni, hogy hosszú idő után éreztem azt újra, hogy igazán várok egy futóversenyt, és ez nagyon jó érzés volt.

Nóra mint jó turnémenedzser már előző estére szerzett nekünk szállást Balatonfüreden, úgyhogy pénteken lementünk, elköltöttünk egy kellemes vacsorát a Neked főztem-ben (zseni a hely, mindenképp próbáljátok ki), aztán egy pohár bor elfogyasztása után nyugovóra tértem, hogy reggelre kipihent legyek valamennyire.

A versenyközpontba érve három dolgot realizáltam: nincs parkolóhely, rettenetes hideg és köd van, mindenki nagyon profinak néz ki. Utóbbi kapcsán el is ment a kedvem az egésztől; megszoktam hogy a mezőny elejében futok, itt meg azt számolgattam hogy az utolsó hely elkerüléséért is vért kell majd pisálni. Rutinom semmi, a környéket nem ismerem, az idő is szar... szóval nem voltam éppen optimista hangulatban a rajt előtt. Mire eljött a 10 óra kicsit javult az időjárás, de még dzsekiben álltam kapu alatt, a dudaszót várva. Nosza elrajtoltunk, kb. 1 km-t mentem mire rájöttem hogy a kabát mehet a zsákba, és futottam tovább pólóban.

Utólag visszatekintve az volt az igazi nagy szerencsém, hogy az első 8-9 km-en méretes emelkedő csak egy volt, síkon meg láthatóan jobb vagyok a keményvonalas terepfutóknál, úgyhogy elég sok embert kikerülve igyekeztem annyi előnyt kifutni magamnak, amennyit csak lehet. Egy egész korrekt tempót diktáló trióhoz csatlakoztam, és egy rövid eltévedés után együtt vágtunk neki az utolsó 9 km-nek, ami a pálya legnehezebb részének ígérkezett. Az első meredek szakasz közepén ácsorgó versenybíró hölgy mondta is, hogy 9-10-ik helyen megyünk Székely Balázzsal, ami őszintén meglepett.

A két utána következő  meredekebb részen felküzdöttem magam a hatodik helyre, mert éltem a gyanúval hogy lefele a lejtőn lesznek gondjaim. Ez sajnos be is igazolódott, gyakorlatilag amit előztem felfele azt elveszítettem egy borzasztó köves és technikás ösvényen a völgybe lefelé menet. Ugye-ugye, a rutin hiánya megbosszulja magát! Az utolsó meredekebb szakaszon ráadásul reccsent egy óvatosat a tavalyi maratonon megsérült bokám, és itt elengedtem a dolgot, úgy voltam vele hogy az utolsó km. már kocogósban is meglehet, mindegy hogy 8-ik vagy 12-ik leszek.

Végül a 10ik helyen léptem át a célvonalat, ami mindenképpen az elvárásaim felett van.

A futás után vágtattunk aztán haza, és másnap megkezdtem idei (remélhetőleg) utolsó céges utamat Minszkbe, ami egyrészt újabb 3 edzés nélküli napot okozott nekem, másrészt végtelen fejfájást munka szempontból, de ez nyilván nem ennek a blognak a témája.

Ami egyébként az edzést illeti: Szlovénia után a betegség illetve egyéb elfoglaltságok miatt elég sok napot kihagytam, és nagyon rendszertelenné vált a készülésem. Sok extra már nem lesz idén szerencsére (Intersport, Siófok, Szentendre 10k és talán a Halloween run), semmi nem múlik azon ha a heti 8 edzésből heti 4-re váltok, de nem szeretnék úgy nekiállni majd januárban az alapozásnak, hogy le vagyok lakva mint egy állami üdülő. Más kérdés hogy szó szerint hullafáradt vagyok az egész éves hajtástól...