Van ilyen emberek, nem kell furán nézni; egyszerűen ezt a versenyt most szombaton én nagyon nem szerettem! Pedig nem volt különösebben gond a szervezéssel (mondjuk a frissítés az khm...), nem volt zavaró a tömeg, jó volt az időjárás, ott volt egy csomó barátom... és mégis!

Kezdjük ott, hogy szombat reggel vittem haza Nórát a kórházból, és emiatt már alapvetően nem sok kedvem volt bárhova menni napközben, hogy ne hagyjam otthon egyedül. Mivel volt némi családi vállalásom tesóm gyerekei felé, így a fél napot eltoltam azzal, és már délután hulladék állapotban keveredtem haza. Gondoltam egy alvás majd segít, de mikor felkeltem még kótyagosabb voltam mint előtte.

Kilenc előtt kicsivel értem ki a rajtközponthoz, gyors körbepacsi a haveroknak, aztán a többiek elmentek a 6km/9km távot lefutni, mi megy még mászkáltunk a standok között és vártuk a 21k rajtot. Btw. itt jegyezném meg, hogy érthetetlen, hogy miért nem a 21-et indítják elsőnek; talán előbb vége lenne az egész cirkusznak és nem küldene el minden autós minket a halál f.szára. Mindegy.

22:40-kor rajt, sikerült valahonnan a 10-ik sor környékéről elstartolni, és 300 méter alatt megelőzni az 5perces iramfutókat. A cél az volt, hogy előttük maradjak és 1:45-ön belüli időt menjek. Két nagy baromságot sikerült elkövetni: az egyik az volt hogy nem néztem meg az útvonalat, a másik pedig hogy nem néztem meg, hogy mennyi frissítőpont lesz. A kettő szuper kombinációja lett, hogy kicsit elkészültem erővel olyan 19 környékén, de szerintem belefért ennyi megrogyás.

Ezen a frissítős dolgon kívül az égvilágon SEMMI nem történt a verseny alatt. Mentem a kis 4:30 körüli km-eket (kivéve az emelkedőket), ha volt mit inni frissítettem, aztán egyszercsak megpillantottam a célvonalat és átfutottam. A vége 1:36:57 lett, ami nem a legjobb időm, de bőven a saját elvárásaim fölötti.

A célban átvettem amit át kell, aztán rámtört a rosszullét... borzasztóan fájni kezdett a két combom, szédültem, meg úgy éreztem, mintha teljesen kiszáradtam volna. Végül aztán egy 10 perc pihegés után oké lettem, de ez a rossz érzés teljesen bennem maradt, hogy valamiért "feleslegesen" elfutottam magam. A végén még bevártam Lippit, aztán a kordonok lebontása közepette sétáltunk vissza az autóhoz, és azon merengtünk, hogy két év alatt annyit versenyeztünk, hogy valahol elveszett a varázsa ennek a dolognak. Nyilván csak a hangulatunk volt fos (Lippi sem volt valami atom formában a célban), de rossz volt így hazamenni.

Otthon még ültem 20 percet mire sikerült erőt venni magamon a fürdéshez; kb. négykézláb másztam  be a kádba is, szóval tré volt az egész

A vicc, hogy egyébként van kedvem edzeni, várom a szlovéniai versenyt is, de ez most fájt. Nem is kicsit, hanem nagyon. Pont.