Az utolsó postom írásakor eléggé le voltam harcolva fejben és lábon is, és valahogy ebből kellett kihozni a legtöbbet a felkészülés eddigi leghosszabb hetén.
Szerdán sikerült a rossz hangulatom ellenére is egy vállalhatót futni (11 km 50:16 alatt), aztán csütörtökön dupláztam trx és úszás kombóval. A terv az volt, hogy nem úszok gyorsan, csak lazán, hogy a pénteki hosszú etapra relatíve friss lábakkal tudjak felkelni.
Pénteken 10-kor találkoztam Titcar haverommal a Szigeten, és nekiálltunk egy igen hosszú körözésnek bringával. A terv az volt, hogy olyan 70km körül pörgetünk, és utána futunk rá 16 km-t. Ebből az lett, hogy kényelmes tempóban mentünk 68,5 km-t (kb. 25ös átlaggal), ami után ő hazatekert, én meg megfutottam még a három kört egészen jó eredménnyel (4:42-es ezrek).
Amivel elégedett vagyok az az edzés közbeni frissítés; se éhezés se szomjazás nem volt, és a hasam sem fájdult meg egyáltalán úgy a futás 10-ik km-ig. Utána már voltak gondok, de szerencsére semmi súlyos vagy kirívó.
Amivel nem vagyok elégedett az a bringás tempó, de ezen még van 52 napom javítani, plusz ment volna jobban is, ha nagyon akartuk volna tolni. A helyzet viszont az, hogy nem akartam jobban erőltetni, mert úgy éreztem, hogy szükségem lesz az erőre a futáson, plusz a cél inkább a frissítés és az átmenet tesztelése volt.
A heti edzést egy vasárnapi 1:40-es görgőzéssel zártam, és ezzel így összesen először produkáltam 10 óránál hosszabb hetet.
Ami a soron levő 13-ik hetet illeti: Lórival hosszan polemizáltunk azon, hogy van-e szükségem egy recovery hétre vagy nincsen, de abban maradtunk, hogy most csinálok egy volumenben hosszabb etapot még, és jövő héten hétközben lesz pár pihenősebb etap, hogy a május 4-i 30km-es futásra összeszedett tudjak lenni. Így a hétre nagyjából 4,5 óra bicikli várható, mindössze 2 óra futás (nem több mint 23 km), és a szokásos úszás-trx kombó.
A számláló szerint 52 nap van Keszthelyig...