Lehet szeretni vagy nem szeretni, de tény, hogy minden évben az egyik legnagyobb futóverseny a Vivicitta, és a borzasztó tömeghatás ellenére szerintem idén is nagyon jó volt, és nem csak azért mert jól sikerült!

Idén egyéniben és váltóban is rajthoz álltam, csapatban feleségem és tesóm volt a trió másik két tagja, egyéniben pedig idén is arra készültem, hogy futok egy nagyon jó időt. Tavaly kalandos körülmények között sikerült PB-t menni (1:45 iramfutókkal terveztem menni, de lekéstem őket úgyhogy egyéniben teljesítettem 1:43 körül); 2019-ben ilyen hibát nem terveztem elkövetni, a PB pedig csak titkos álom volt.

Reggel 7:30 körül érkeztem a helyszínre, ahol rövid ténfergés után sikerült megtalálni a kollegáimat. Némi fotózkodás és a szokásos rutin (banán fogyasztás, siránkozás hogy a francnak se hiányzik az egész futás ebben a hidegben, stb.) után még becsekkoltam a többi ismerőshöz, aztán látva, hogy közelít a vég órája (= 10 perc múlva rajt) és még távolról sem látom a karámot, gyorsan elkocogtam előre, hogy beálljak az egyre nagyobb tömegbe. A vacak timing miatt egyébként az eredetileg tervezetthez képest nem az első, hanem a második rajtzónába tudtam csak beverekedni magam, így onnan indultam el.

Az első 4,9 km-en kb. 21:50 alatt teljesítettem, majd leadtam tesómnak a váltó rajtszámot és mentem tovább. 10km-ig nagyjából eseménytelenül faltam a kilométereket (átlag 4:25/1000 körül), majd leküzdve az egyetem előtti szeles-emelkedős szakaszt átvágtam a pesti oldalra. 14-nél úgy számoltam, hogy az áhított 1:35 körüli idő meglehet, ha tudom tartani a 4:30 vagy az alatti km-eket továbbra is.

A holtpont nekem mindig 15 körül szokott eljönni, most viszont relatív rövid ideig tartott csak, és a 16 km-es táblát látva már az járt a fejemben, hogy kb. egy Margitsziget kör van előttem, azt már fél lábon is kibírom. Az pedig csak ráadás, hogy éreztem, hogy a 4:25 körüli tempó megy továbbra is... azt nem mondom, hogy nem voltam ezen a ponton fáradt, de semmi nagy összeomlást nem éreztem.

Az utolsó előtti frissítő ponthoz közeledve viszont elkezdtem dilemmázni: ha megállok frissíteni elveszítek kb. 20mp-t... cserébe ha nem állok meg, akkor lehet hogy 19 km után úgy megfekszem mint két éve Siófokon, és a célba érést abszolválhatom merev lábakkal és hidegrázással. Döntött a józan ész végül: megálltam, víz + iso + az elhatározás, hogy a 17-18 km közötti szakaszt megnyomom egy picit.

A rakpartról a Margit hídra fordulva az emelkedő nem esett jól, de éreztem, hogy rendben vagyok, és ha az Égiek is úgy akarják, akár az 1:34 közepe-vége is meglehet. A 19km-es táblát elhagyva az utolsó frissítőnél már nem álltam meg, viszont mentem egymás után egy 4:10 és egy 4:17-es km-t.

A célegyenesbe fordulva megláttam az órát... ami akkor váltott 1:34-re!!! Az járt a fejemben, hogy az nettó 1:33 vége körüli idő lehet, ha egy utolsó huszáros sprintet kivágok még a végén, így aztán leszegett fejjel előre meghúztam az utolsó 150 métert.

A végső idő így 1:33:27, ami új PB, ezen felül az első olyan félmaraton amin 4:25-ön belüli km-eket tudtam futni.

A befutó után újra találkoztam a kollegákkal is, aztán megérkezett a család másik része, és nem sokkal később Lippije is befutott, akinek nagyon drukkoltunk, hogy simán menjen minden (bár itt jegyzem meg halkan, hogy az Ő lelkes és kitartó felkészülését ismerve igaziból nem kellett volna aggódnunk érte egy percig sem :)).

Visszatérve a nyitó gondolathoz: lehet szeretni vagy nem szeretni ezt a versenyt, de a pálya és az időjárás idén is adott volt az igazán jó eredményekhez, amit azt gondolom mindenki elért aki elindult és célba is ért! Így innen is gratulálok mindenkinek aki részt vett, és remélhetőleg találkozunk 2020-ban ugyanitt!