El vagyok maradva egy csomó mindennel, kellene update arról hogy hogyan gyógyulok, meg valami lezárása a tavalyi évnek, úgyhogy bele is vágok izibe', aztán meglátjuk mi fér bele ebbe a posztba!

Kezdjük a 2021-es év értékelésével, mert az kivételesen talán nem lesz annyira nagyon hosszú, mint szokott lenni, de legalábbis két posztba nem kell széthúzni.

Alapvetően a tavalyi évet szerintem két részre lehet bontani, az egyik fele a 2020 november 2021 május közötti szakasz, a másik pedig a 2021 májustól mondjuk novemberig tart; a választóvonal pedig nem más, mint a keresztcsont törésem, ami azért elég erősen dominálta a versenyszezont is, és az edzéseket is.

Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy májusig gyakorlatilag 110%-on edzettem, és nagyon-nagyon készültem a szezonra. Be voltak táblázva a szokásos versenyek (volt ami be is volt fizetve...), és leginkább azon pánikoltam, hogy az úszásbeli felkészülés elég lesz-e, illetve hogy a covid mennyi versenyt húz keresztbe. Aztán május 15-én megtörtént a nagy reccsenés, és utána már nem igazán tudtam ezen gondolkodni; inkább azon járt az eszem, hogy egyáltalán bárhol ott tudok-e lenni, illetve hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy a fájdalom csökkenjen és újra edzésbe tudjak állni.

A nyári-őszi versenyszezon így gyakorlatilag megállt négy eseményben, amiből a Tata-Szombathely rövidtávú triatlon páros szerintem tűrhetően sikerült, a Nightrun 9 km jól ment (bár normál állapotomban ott simán félmaraton pb-t is mentem volna), a Challenge Samorin meg... nos a franc tudja, ezt utólag is nehéz megítélni hogy jól vagy rosszul ment-e, mert azért az átlagoshoz képest jelentősen más elvárásaim voltak magammal szemben. Maradjunk abban, hogy a célig eljutás ott önmagában felért a győzelemmel.

Szeptembertől gyakorlatilag november közepéig a pihenésnek szenteltem az időt; ami egyrészt magával hozta azt, hogy a teljes őszi szezont (Wizzair, Balatonman, SPAR maraton - hogy csak a nagyokat említsem) be kellett áldozni, másrészt igen jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a kondim visszaessen. Ez persze benne volt, meg a lényeg az, hogy jobban legyek és meggyógyuljak, de hazudnék ha azt írnám, hogy nem bántott a dolog legalább egy kicsit (de inkább nagyon). Vicces módon a normál hétköznapokban nem érzem, hogy szeretnék versenyezni, vagy hogy kiesne bármi az életemből, de amikor ott vagyok (pl. mert Nórát elkísérem versenyre) akkor meg nagyon az van bennem, hogy mennék már a rajtvonalra. 

Úgyhogy összességében nagyon kettős érzéseim vannak a tavalyi évvel kapcsolatban, és tudom, hogy fel szoktam sorolni, hogy miből hány km sikerült, meg mik voltak a jó és rossz versenyek, de ezt idén nem fogom megtenni. Egyrészt mert nagyon nehéz egy 50%-os évet értékelni, másrészt meg mert a tavalyi év legjobb része az volt, mikor elmúlt a fájdalom a derekamból. A km megtétel meg értelemszerűen nem összemérhető a korábbi évekkel, hiszen erősen csökkentett üzemmódban tréningeztem május és november között.

Ami meg a jó és rossz versenyt illeti.... hát nagyjából minden jó volt ahol el tudtam indulni és be is tudtam érni a célig, és minden rossz volt, ahol nem sikerült ott lenni :). Azt egyébként nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy hiányzott így utólag az, hogy hétről hétre szarrá legyek hajtva, vagy hogy kellene még 22 érem otthon a dobozba (ami a pincében van), de a hangulat az nagyon-nagyon hiányzott azért.

Ez egyébként egy picit átvezet ahhoz, hogy nagyon sokan kérdezték az ismerősi körben, hogy mikorra várható a nagy visszatérés, és általában erős szem meresztgetések vannak mikor azt válaszolom hogy nem tudom, és őszintén nem is érdekel sem a visszatérés dátuma, sem pedig az hogy melyik versenyen fog ez megtörténni. Négy éven keresztül szinte minden hétvégén (de legalább minden másodikon) úton voltunk, a köztes időt meg azzal töltöttem hogy formában tartsam magam, és bár ott és akkor ezt nagyon élveztem, de utólag látszik, hogy a testem azért kevésbé volt ezzel komfortos. Nem lehet négy évig csúcsformában lenni, akkor sem, ha ezt az ember fejben elhatározza. 

A visszatérés helyett (előtt?) egyelőre jobban foglalkoztat az életem más területeinek ráncba szedése (és van itt is elmaradásom sajnos), illetve az, hogy ha már sport, akkor kerüljek újra abba az állapotba, amikor nem a teljesítés a kérdés, hanem az, hogy hogyan érzem magam közben. Merthogy nem kételkedem abban különösebben hogy tudnék teljesíteni akár ma is 21 km-t futva (leszámítva azt hogy bármikor bejöhet valami lóf.sz persze), de hogy jól nem esne az biztos. Így meg szerintem nincsen értelme, vagy legalábbis nekem nincsen.

Így előzetesen annyit tudok mondani, hogy aki találkozna velem (és ki lenne ennyire hülye ugyebár :D), az az NN City run-ra tartalékolja az idejét, és ott valahol az 5 perces iramfutók környékén figyelje az EGIS hosszútávfutó szakosztályos kék-fehér pólót. Lehet hogy én leszek az.

A következő posztban pedig kicsit beszámolok a javulásról, a gyógyulásról, a kezelésről és hasonlókról :).