Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

Nightrun 2021 és más finomságok

Ott voltam idén is, úgyhogy erről meg pár apróságról

2021. augusztus 11. - akifutazfut

Uncsi poszt jön, elnézést előre is, merthogy sok extra nem történik (szerencsére), csak gondoltam azért bejelentkezem :)

Kezdjük a Nightrunnal, merthogy bár előzetesen töröltettem a regisztrációmat, végül mégis neveztem, igaz nem a 21 km-re, csak a 9-re. Hosszan hezitáltam hogy el kell-e indulni vagy sem, aztán végül Nóra győzött meg arról, hogy a rövid távon azért csak legyek ott, ha már amúgy minden évben részt szoktam venni ezen az eseményen. Így aztán a versenyt megelőző napon még épphogy sikerült szereznem egy rajtszámot a szombati versenyre, 9 km normál, nem fejlámpás futamra. 

A helyszínen megint rá kellett jönnöm, hogy igaziból pont azért szeretek versenyezni, merthogy van valami egészen egyedi hangulata annak, hogy ott van annyi ember, és mindenki azért jött, hogy teljesítse a távot, a magához képesti legjobb idővel. Ebben éreztem én is a kulcsot ott és akkor, hogy nagyon észnél kell majd lenni az idővel kapcsolatban, és nem szabad, hogy elvigyen a hév majd az első km-eken (sem). A rajt előtt összecsődült a szokásos banda, úgyhogy a viszontlátás öröme és a szokásos ökörködés megteremtette a megfelelő jó kedvet is.

Lippiék rajtoltak el először a 6 km-en, aztán nem sokkal később mi is odaálltunk Nórával a 9 km rajthoz, és valamivel este 11 előtt a dudaszóra nekivágtunk a távnak. Az első km meglepően gyors és fájdalommentes volt; magam előtt láttam a 4:30-as iramfutó társaságot, és az is volt a terv, hogy őket semmiképp nem előzöm meg, sőt ha lehet tartom a távolságot.

A sík részen nagyon stabilan futottam, aztán az emelkedős részen sikerült nem vészesen visszalassulni, és belesétálás nélkül felküzdöttem magam a Várba is. Meglepően energikusnak éreztem magam, úgyhogy az utolsó szakaszon a lejtőn kicsit megeresztettem neki, mondván ameddig nem fáj addig kell nyomni.

Végül a 4:30-as iramfutókkal együtt értem célba, így ezt a pace-t hoztam 9 km-en, amivel több mint elégedett vagyok, merthogy azt hittem, hogy sokkal rosszabb lesz.

Ami az azóta eltelt időszakot illeti: edzek újra, ha nem is olyan mennyiségben és iramban mint  tettem azt az év elején, de legalább tudom nap mint nap csinálni. Somorjára készülök még mindig; ehhez kellett egy hosszabb bringázás (pipa), több hosszú úszás (pipa) és kéne még egy 14 km körüli futás (nem pipa). Nagyon nem tudom, mi lesz középtávon; a futást nagyon biztonságira kell majd venni, és ha úgy alakul akkor sajnos akár hosszabb sétákat is bele kell majd illeszteni.

Rohadt bizonytalan vagyok a Balatonman kapcsán is; a nevezésem megvan, bár befizetni még nem fizettem... és nem is tudom, hogy meg merjem-e tenni. Szóval kalandos...

Mindenesetre több nagy elhatározást is tettem idén; ezekről viszont majd külön írnék :).

Addig kellemes nyarat mindenkinek :)

A bejegyzés trackback címe:

https://akifutazfut.blog.hu/api/trackback/id/tr2816656440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása