Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

Aki fut az fut (vagy triatlonozik)

2020 alapozás - első hét

Elkezdtem a lényegi felkészülést, ennek első hetéről és a Zúzmaráról egy rövid (?) bejegyzés

2020. január 14. - akifutazfut

Elindult a 2020-as év, rögtön egy jó pihenéssel (a velencei tókerülés után kellett egy kis regeneráció), majd a hatodikával induló héten belecsaptam az alapozás komolyabbik szakaszába. Ahogy számolgattam nagyjából 20 hét áll a rendelkezésemre az első féltávú triatlonig, amit edzésre lehet használni.

Az alap terv az hogy 4x4 hétig keményebb felkészülést (és versenyeket) csinálok, majd aztán egy 4 hetes közepes intenzitású időszakkal regenerálódom annyira, hogy a somorjai versenyre teljesen oké legyek. A 16 hétbe pedig belefér egy maraton, a szekszárdi 30 km-es futás, és elég sok egyéb edzés is.

Az egyes blokkokat úgy osztottam fel, hogy legyen egy könnyebb, egy közepes, egy közepesnél picit nehezebb és egy kifejezetten kemény hét is. Az első közepes héten túl is estem, és most egy közepesnél picit már erősebb következik majd, ami nem is feltétlenül km-ben, mint inkább intenzitásban fog eltérni az előzőtől.

Január 6-12 között összesen 2,9 km úszás (egy sima hosszú és egy vegyes feladatokkal teli), 55 km bicikli (egy közepes erőfejlesztő és egy sebességjavító görgős edzés) és 37 km futás (11km lazább, 5+21km verseny) sikerült, amiből azért látszik, hogy erősen "futás-nehéz" időszakkal indítottam.

Ennek oka elsősorban az, hogy a hétvégén volt a Zúzmara, ahol 5km-en is indultam unokaöcsémmel, illetve 21 km-en is egyéniben. Az 5km volt a jobb; nagyon élveztem a közös futást, és tempóban is az 5 perces ezrek kellemesen estek, nem volt túl hajtós. A félmaraton már erősebb volt; az össztempómat 4:44-re mérte az óra, de a fedett részeken ki-kihagyott a GPS, szóval nem tudom ez mennyire pontos. A teljes félmaratoni távot 1:37:49 alatt hoztam, ami annak tükrében hogy előtte már volt 5km és hogy a pálya elég trükkös sok helyen, szerintem nem rossz.

Kicsit aggasztó a fájdalom a sarkamban; ez nem annyira akar javulni, nem megy le a gyulladás róla. Ma egyeztettem egy szakértővel aki jelezte hogy a masszőr tud segíteni, úgyhogy ezt majd megpróbálom.

Most dolgos hetek jönnek tehát, legközelebb versenyezni február 15én fogok, szintén 21 km-en.

A bejegyzés trackback címe:

https://akifutazfut.blog.hu/api/trackback/id/tr7715408468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása